Hatezer forintért hirdetett egyébként több százezres laptopokat, televíziókat péntek éjjel és szombat hajnalban a Bestbyte: a szó szerint hihetetlen akció tömegeket hozott lázba, órákon belül akár több ezren is vásárolhattak akciósan a netáruház felületén. Aztán gyorsan kiderült, hogy az álomakció tényleg csak álom marad – rendszerhiba miatt lettek extrém alacsonyak az árak.
„Nagyon sokan ráugrottunk a dologra, a rendszerük mindent visszaigazolt. A mai napon [hétfőn] döbbenten tapasztalta mindenki, hogy ezeket a megrendeléseket a webáruház szó nélkül törölte” – írta a Magyar Nemzetnek Viktor, az egyik pórul járt vevő.
A Bestbyte ugyanis észrevette a hibát, amiről rövid sablonlevélben tájékoztatta az ügyfeleket. A vásárlók egy részét nem érte tényleges anyagi kár – ők utánvéttel vásároltak volna – sokan azonban azonnal fizettek, alkalmanként 40-50 ezer forintot is, és egyelőre hiába várnak a visszafizetésre.
A Facebookon Bestbyte-on vettem címmel már zárt csoportot alakítottak az akció károsultjai – becsapva, átverve érzik magukat, többen pedig azt fontolgatják, hogy pertársaságban lépnek fel a céggel szemben. Lapunknak egy órán belül tizenkét, névtelenséget kérő csoporttag válaszolt, ők együtt több mint 300 ezer forintot hagytak az áruház számláján, és eddig nem kaptak vissza semmit az összegből; a károsultak száma és a kérdéses összeg azonban ennél jóval nagyobb lehet. Háborognak az utánvétes vevők is, mert bár rendszerhibáról van szó, úgy vélik, hogy megrendelésük szabályos keretek között zajlott.
Érdeklődtünk a Bestbyte-nál, szerettük volna megtudni, hogy hányan fizethettek előre az akciósnak gondolt termékekért, mikor utalja vissza nekik a pénzt a társaság, és nyújtanak-e valamilyen kedvezményt, kárpótlást a hiba miatt. Telefonon egy ügyfélszolgálatos munkatársat tudtunk elérni, aki azzal rázott le minket, hogy nem adhat ki információt az ügyről. Később azonban írásban feltett kérdéseinkre reagáltak: ebben azt írták, hogy a hiba közel nyolcszáz megrendelőt érintett, és bár a megrendeléseket nem tudják teljesíteni, a beérkező összegeket azonnal visszautalják. Hozzátették azt is, hogy az oldalukon szereplő információk „kizárólag tájékoztató célt szolgálnak”.