Radnóti Miklós versét megidéző látványt tolmácsolnak Kocsis Zoltán képei, aki hátimotoros siklóernyőjével szeli időnként a kék eget, hogy olyan képeket készítsen az alant makettként elterülő tájról, amilyeneket a közönség ritkán lát. Egyszerre általában hárman emelkednek a magasba, hogy GPS vagy vizuális irányjelzők – utak, folyók, vasúti sínek – segítségével nagyjából két óra alatt végigrepüljenek az előre kijelölt 80-100 kilométeren, a fényképezőgép keresőjén át szemlélve a miniatürizált világot.
A felvételek körülbelül ötszáz méteres magasságban készültek; némelyek kicsit alacsonyabban, mások magasabban, de ezer méterről vagy annál magasabbról Kocsisék nem fotóznak, mert – ahogy fogalmaznak – ott már szétesik a látvány.
A siklóernyő, ami a felhők közé emeli a fotósokat – egy gyakorlottabb ember számára – hamar, cirka negyed óra alatt összeszerelhető és darabjaira szedve egy autóban elfér. Egy motoros sárkánnyal ellentétben – amivel egyébként sokan összekeverik – a siklóernyőnek nincs szüksége reptéri körülményekre; a fel- és leszálláshoz elég akár egy focipálya méretű, viszonylag egyenletes mező is.
(A képaláírásokban található számok a fotózott helyszín pontos GPS-koordinátái.)
