A temetés után indultam volna vissza Budapestre. Anna néni azonban azt mondta, nem mehetek el addig, amíg meg nem ebédeltem velük. Szabadkoztam, de nem engedtek el. Még fánkot is csomagoltak az útra. Budapest messze van, jól fog majd esni.
Amerre jártam az elmúlt időszakban Kárpátalján, mindenhol barátságos fogadtatásban volt részem. Pedig nem csak magyar családokhoz jutottam el. Megfordultam Krímből menekült tatár családnál, amelynek tagjaival számítógépes fordítóprogram segítségével beszélgettünk. A gyerekek nagyon élvezték, hogy néha nem értjük, mit mond a másik, s kézzel-lábbal mutogattuk el mondandónkat. Activity. Jártam katonáknál, önkénteseknél, akik a háborúban harcoló kárpátaljai katonáknak gyűjtenek élelmiszert, ruhát. Aknaszlatinán, a régi sóbánya romjai között belebotlottunk Jura bácsiba, aki régen ott dolgozott, jelenleg pedig éjjeliőr a bánya területén. Találkoztunk Béla bácsival, akinek a kertje végében hatalmas „kráter” tátong, mert beomlott a föld.
A Kárpátalján élő magyarok száma drasztikusan csökken, 2001-ben, a népszámláláskor százötvenezren vallották magukat honfitársunknak. Sok a vegyes házasság, amelyben a gyerek már nem beszél magyarul. A kilátástalan gazdasági helyzetben aki csak teheti, külföldön próbál szerencsét. Nehezebb dolguk van a maradás mellett döntőknek. Kevés pénzből élnek, egyik napról a másikra, de hiszik, hogy nem reménytelenül tartanak ki, és van jövőjük szülőföldjükön. Amely a történelem szeszélye folytán az utóbbi száz évben ötször cserélt gazdát.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!