Koponya és pisztoly a bíróságon

A hatvanas évek pártállama kőkemény diktatúra volt, de a bűnözést is vasszigorral számolta fel. Bűnügyi fotókon a korszak magyar alvilága.

Bár fegyverhez jutni igencsak nehézkes volt legális úton, ekkoriban számos illegális megoldás kínálkozott: egyrészt a háború, illetve '56 után relatíve könnyebben lehetett fegyvereket szerezni, amelyeket akár a forradalom, háború újrakezdésében reménykedő, akár a statáriumtól rettegő lakosság ásott el; ez a forrás a hetvenes évekre elapadt. Olyannyira, hogy 1979-ben Soós Lajos és bandája már egy rendőrt is meggyilkolt, hogy hozzájuthassanak a géppisztolyához, amivel egy komolyabb rablást akartak elkövetni.

Ezen a képen nem elképzelhetetlen, hogy '56-os részvételük kapcsán előcitált fiatalokkal szembeni bizonyítási eljárás zajlik – erre utalnak a dobtáras gépfegyverek és a fiatal ballonkabátos figurák.

Persze nem csak azokban buzgott az ellenállás a rendszer ellen, akik fegyvereket rejtegettek, a falakat később is előszeretettel firkálták össze a lázadó szellemű fiatalok. Az efféle bűncselekmények felderítési aránya pedig vélhetően már akkor is éppolyan rossz volt, mint manapság a graffitizőké.

Bár nyilván többet kockáztatott az, aki az '56-ot vagy '45-öt követő statárium idején festett izgató szövegeket a falra, ilyenkor akár agyonlövés is járhatott érte vagy súlyos börtönbüntetés – ahogy puhult a rendszer, természetesen enyhült a szigor is, sőt, jó alkalom volt például a firkáláson kapott diákok beszervezésére is.

A (börtön)tetoválások lefényképezése rabosításkor fontos volt, hiszen a különös ismertetőjegyek alapján kétségkívül azonosítani lehetett az elkövetőt – erre már Cesare Lombroso olasz kriminálantropológus a 19. század közepén felhívta a figyelmet, maga Ibolya pedig szakcikket írt róla (A tetoválás mint a kriminalisztikai azonosítás eszköze a magyar kriminalisztika történetében címmel). Politikai színezete is volt a dolognak, egy 1949-es kriminalisztikai kiadvány az egykori SS-katonák hónaljára tetovált vércsoportjelzését ajánlotta a kedves olvasó figyelmébe.

Bár kicsit kilógnak a fényképek sorából, de ami a fejre állt autót vagy egymásba rohant mozdonyokat illeti, ezekről nem véletlenül készültek rendőrségi helyszíni fotók. Hiszen egy baleset, ha súlyosan megsérülnek benne, onnantól kezdve közlekedési bűncselekménynek számított, ahogy ma is.

Az ablakban valószínűleg egy rendőr próbálja rekonstruálni, hogy hogyan juthattak be, vélhetőleg betörők, egy épületbe – az ilyen veszélyes zsonglőrmutatványnak nagy szerepe lehetett a későbbi bizonyítási eljárásokban.

A különféle szakértők bevonása éppolyan fontos volt, mint manapság – nem csak az azonosításnál, de például olyan kérdések tisztázásánál is, hogy például egy lövedék hogyan hatol be az ember fejébe – a kép egyébként valószínűleg egy vallomástétel közben készült.

Egyébként mint a főügyész megjegyezte, a rendőrség nyomozati munkája alapvetően ma is ugyanaz. Csak éppen a komputerizáció, azaz a technológiai forradalom, ami a szemünk előtt zajlik, könnyíti meg a munkájukat.