Venezuela: a munkásosztály mégsem megy a paradicsomba

Megbukott a nagy társadalmi kísérlet? – Chavez bolivári forradalmának szétporladása fotókon.

„Ez a szocialista formula: minden elhagyott vállalatot átvesz a munkásosztály a forradalmi kormány támogatásával” – így foglalta össze két évvel ezelőtt rendszerének lényegét Nicolás Maduro venezuelai elnök, miután a kormány átvette az amerikai Clorox tulajdonában lévő cég irányítását. A Clorox azért hagyta ott az országot, mert Venezuelában hatóságilag rögzítették az árakat. A vegyipari cég államosítása természetesen nem volt kivételes eset: másfél évtizedes gyakorlatról volt szó, amit még Hugo Chávez elnök honosított meg a latin-amerikai országban.

Az államosítással azonban a munkásosztály nem ment a paradicsomba, és nem jött el a virágzó szocializmus kora, így a gyárakat sokszor újra sem indították. Nem is volt ez különösebben sürgető, hiszen Venezuela a világ legnagyobb olajkészletén ül, ezért idővel az egész gazdaságát és exportjának nagy részét egyetlen termékre, a kőolajra alapozták. Egylábas gazdaság alakult így ki, amivel viszont rendkívül törékennyé vált a latin-amerikai szocializmus.

A láb alól a sámlit végül az olaj világpiaci árának megroppanása rúgta ki, így két éve súlyos válságban van az ország, és folyamatosan csúszik lefelé a lejtőn.

Vajon mindez azt jelentené, hogy a chicagói fiúk által előírt neoliberális gazdaságpolitika a siker kulcsa, míg a harmadik utas politikával kísérletezők eleve bukásra vannak ítélve Latin-Amerikában? Az ideológiai vita nyilván újult erővel fog fellángolni, még akkor is, ha Chávez fellépése a térségben hagyományosan nagyon is létező problémákra, a szegénységre, a külföldi érdekeknek való kiszolgáltatottságra, az Egyesült Államok olykor nyers erőpolitikájára keresett választ.

Ahogy Venezuelában felcseperedő kollégánk, Herczeg Szonja fogalmazott a Magyar Nemzetben közölt írásában: „A chavizmus legfőbb támogatói mindvégig a mélyszegénységben élő venézek maradtak, akik úgy érezték, az elnök »egy közülük«, egyfajta Robin Hood, aki véget vet a gazdagok felemelkedésének. Elnökségének első éveiben némileg csökkent is a nyomor, bevezette az ingyenes orvosi ellátást és az államilag támogatott élelmiszerosztást is.”

Utódja, Maduro elnök még nyeregben van, és bár ellenzéke alakíthatott kormányt, a hatalmat a kezében tartja, bukása nem várható maholnap.

Szerdán emelkedtek a tétek: arról érkeztek hírek, hogy a venezuelai hadsereg egységei megszállták a repülőtereket és a stratégiai fontosságú kikötőket. Érezhető Maduro eltökéltsége, hogy a kontroll alól kicsúszó ország felett visszaszerezze az irányítást.

Addig is, íme a zuhanás képei Venezuelából.

Venezuelaiak lépik át a határt Kolumbia felé San Antonio del Táchiránál július 10-én azok után, hogy a kormányzat úgy döntött, 11 hónap után 12 óra erejéig megnyitja a határt a keleti szomszédjuk felé. A 2219 kilométeres közös határszakasz lezárását még 2015 augusztusában rendelte el a venezuelai kormányzat, miután a csempészek három venezuelai katonát lelőttek. A nélkülöző lakosok a határzár feloldását kihasználva rohannak vásárolni. Nekünk, kelet-európaiknak ismerős lehet ez a jelenet, de muszáj leszögezni: ezek az emberek nem Gorenje hűtőládáért mennek, hanem élelemért.

Venezuelaiak vásárolnak Cúcutában, egy szupermarketben július 10-én Kolumbiában. A helyi híradások szerint pár óra leforgása alatt több mint 35 ezer venezuelai ment át bevásárolni, akik nagyrészt alapvető élelmiszerekkel, tisztálkodási cikkekkel és gyógyszerekkel tértek haza. A kolumbiai hatóságok persze számítottak is a nagy rohamra, ezért bérelt buszokat küldtek a határra. De így is több órán keresztül álltak sorban a venezuelaiak. Maduro elnök most azt ígérte, a külügyminisztériumban munkacsoportot hoznak létre a helyzet kezelésére, hogy a határszakasz mindkét oldalán a fontosabb települések és tartományok megnyissák a határt.

Egy évvel korábban Maduro még némileg más húrokat pengetett szomszédja vonatkozásában. A fenti képen Venezuelából deportált kolumbiaiak a holmijaikat cipelik át a Tachita folyón a két ország közti határon 2015. augusztus 25-én. Kiűzetésükre a venezuelai katonák halála után került sor. Rövidesen 15 ezer olyan kolumbiai bevándorlót tiltottak ki az országból, akik nem tudták magukat iratokkal azonosítani. A venezuelaiak mostani kolumbiai útja talán emiatt is megalázó Venezuela számára. (Illetve amiatt is, hogy a két ország között területi vita van.) Az is igaz azonban, hogy több millió kolumbiai és ecuadori bevándorló él Venezuelában, a polgárháború tépte Kolumbiában pedig a baloldali FARC-ban népszerű a bolivarizmus, és a szervezet nyilvánosan kiállt a venezuelai forradalom mellett.

Venezuelai tengerészgyalogosok szállnak ki egy kínai gyártmányú Y-8F-100-as teherszállító repülőgépből a venezuelai–kolumbiai határon 2015. augusztus 31-én. A katonák nem bántak kesztyűs kézzel a kiűzött kolumbiai bevándorlókkal: lerombolták a lakásaikat, hogy így kényszerítsék őket arra, hogy elhagyják az országot.

A kínai teherszállító gép persze más célokra is jó: ez év június 23-án már élelmiszert szállított a Trinidad és Tobagóban lévő Piarco nemzetközi reptérről a venezuelai Sucre államba, hogy enyhítsen a kritikus élelmiszerhiányon.

Ezek az emberek a venezuelai Petarében(Caracas egyik legveszélyesebb kerülete) vécépapírért állnak sorban 2016. június 16-án egy áruház előtt. A venezuelai recesszió időnként egészen vicces jelenségeket produkált az óriási infláció miatt: az egyrétegű vécépapír többet ér, mint egy venezuelai bolivar bankjegy. Választás kérdése, melyiket milyen célra használják.

A sorban állás mára mindenhol megszokott jelenség, a sorokat rendőrök igazgatják. Itt alapvető élelmiszerekért és háztartási cikkekért állnak sorban a venezuelaiak Lidicében 2016. május 31-én. A kőolajtól függő országnak súlyos élelmiszer- és gyógyszerhiánnyal kell szembenéznie, a villamosenergia-termelés csökkentése miatt drasztikusan lerövidült a munkahét a közszférában.

Egy kifosztott kisbolt Petaréban 2016. június 10-én. Egyre több helyen tiltakoznak az emberek az élelmiszer-, gyógyszer-, áram- és vízhiány miatt.

Gyertyafény mellett ül egy család az asztalnál Barinas államban, 2016. április 25-én. Minderre azután került sor, hogy a tíz legnépesebb államban korlátozták a villamosáram-fogyasztást. Luis Motta áramügyi miniszter az intézkedés bevezetése után azt üzente a népnek, hogy legyenek szívesek jó hazafihoz méltóan viselni a helyzetet.

Ilyen körülmények között nem csoda, hogy Chávez eddig nem túl eredetinek mutatkozó utódja, Maduro, nem nagyon nyugodhat: az ország forrong, a rendszer támogatói az imperialistákat, az ellenzék a rendszert okolja. A fenti képen Henrique Capriles venezuelai ellenzéki vezető – aki Miranda állam tartományi kormányzója is – beszédet mond a Maduro ellen tüntetők előtt Caracasban 2016. május 14-én. Minderre azután került sor, hogy a venezuelai elnök rendkívüli állapotot vezetett be, hogy leküzdjék a „külföldi agressziót”, amely szerinte gazdasági válságba sodorta az országot. A konzervatív parlamenti többség (az 1999 óta kormányzó szocialisták a 2015-ös választáson vesztették el parlamenti többségüket, de a chavezista elnök még hatalmon van) alkotmányellenesnek nevezte ezt a lépést. Venezuelában elnöki rendszer van, az államfő a végrehajtói hatalom feje, aki továbbra is Nicolás Maduro. Az új kormány pedig gyenge, tehát egyáltalán nem mondhatjuk még, hogy a rendszer megbukott.

Diákok pózolnak a venezuelai olajipari vállalat kiégett autójának tetején 2016. március 3-án San Cristobalban. A tüntetésre ezúttal azért került sor, mert a legfelsőbb bíróság döntése értelmében csökkentették az ellenzéki többségű parlament hatásköreit.

Fiatal lány vár egy bevásárlóközpont bejárata előtt 2016. február 16-án Caracasban. Ezen a napon azért zártak be a boltok, mert a kormány korlátozta a villamosenergia-használatot.

Sokaknál betelt a pohár. A képen 2016. június 8-án a venezuelai Nemzeti Gárda csap össze a tüntetőkkel Caracasban, akik az élelmiszer- és gyógyszerhiány miatt emelték fel a szavukat.

Bár a rendszert alaposan aláásta az ellátás összeomlása, még így is sok híve van az ország függetlenségét és az USA elleni fellépést középpontba helyező, a jogfosztottaknak, a társadalom veszteseinek felemelkedést ígérő Cháveznek. A néhai elnök szociális intézkedései, programjai az olaj árának szárnyalása idején még sokakat meggyőztek arról, hogy a nagy társadalmi kísérlet sikerülhet. A felvételen egy helyi „békemenet” felvonulása látható, ahol a bolivári nemzeti milícia tagjai egy 1200 méteres venezuelai zászlót feszítenek ki Caracas utcáin 2015. április 13-án. A tiltakozók azt nehezményezték, hogy az Egyesült Államok szankciókat rendelt el a venezuelai tisztviselők ellen.

Hugo Chávezt ábrázoló graffiti Caracasban 2015. november 2-án. Az előző elnök 1999-től 2013-ig vezette az országot. Nemcsak az olajárak csökkenése, de karizmatikusnak vélt figurájának eltűnése, utódjának sokak szerint gyenge politikai képességei is közrejátszottak a rendszer szétzilálódásában. „Chávez halott, Venezuela...” – így a falfestményre pingált felirat, amelyet valami miatt nem volt ideje befejezni a falfestőnek. Venezuela is meghalt? Vagy szabad? Feltámad még? Ha igen, az ország vagy Chávez szocializmusa?

Egy némiképp abszurdnak ható esemény a tárgya a fenti képnek. Itt már a súlyos ellátási zavarokkal küszködő országban egy szakács pózol Hugo Chávez egykori venezuelai elnök arcképénél 2014. november 15-én. A szakácsok és a segítőik akkor egy 167 kilós és 20 méter hosszú sonkás kenyeret készítettek, hogy bekerüljenek a Guinness Rekordok Könyvébe.

Ha már elnöki portrék: Chávez utódja igyekszik a politikai ikonográfiában is elfoglalni méltónak gondolt helyét: Nicolás Maduro elnök portréja a külügyminisztérium épületénél Caracasban, 2015. október 8-án.

Ez a kép azonban talán szimbolikus értelemben többet mond: Maduro elnök sajtótájékoztatót tart a caracasi elnöki palotában 2014. december 30-án. Venezuela ekkor ismerte el, hogy a gazdasága recesszióba került. Az éves infláció ekkor már 63 százalékra ugrott, ami tovább súlyosbította a csökkenő olajárak miatti borús gazdasági kilátásokat. A háttérben Simón Bolívar portréja látható, akinek vezetésével Venezuela és a környező államok elnyerték függetlenségüket a XIX. század elején.

A bolivarizmus, amely Dél-Amerika gazdasági és politikai függetlenségét, a gazdasági önellátást, a hazafias kötelességtudat erősítését tűzi ki célul, valamint széles néprétegek bevonását a politikába a részvételi demokrácia (pl. népszavazás) eszközeivel, azóta ideológiává szilárdult, Venezuelában Chávez alatt államideológiává: a néhai elnök egyenesen „bolivári forradalmat” hirdetett meg 1998-ban, elnökké választását követően.

Örököse nyilván próbálta a bolivári eszmék zászlaját továbbvinni – a jelenlegi helyzet azt mutatja, sikertelenül. A sors fintora, hogy elnökösködésének – a válság és a megváltozott parlamenti erőviszonyok mellett – egy lemondatását célul kitűző népszavazás vethet véget.