Harcot imitálva a harcok szünetében

Darabokban a Sztálin-szobor, romokban a pesti utca, szovjetek ütik az olimpián vízilabdásainkat. A forradalom képeiből válogattunk.

Negyvennyolc és ötvenhat: egy férfi Kossuth-címert, az új felségjelvényt – amit nem pályázati úton készítettek, hanem a magyar nép tervezett – festi föl egy tankra a Nemzeti Múzeum előtt. A forradalom és a feliratok szorosan összetartoztak egyébként is: 1956. október 23-a után a falakat, a hirdetőoszlopokat, a kirakatok üvegeit szinte azonnal ellepték a röplapok. „WC” – írta a népharag a Dózsa György úti Sztálin szobor fejére. A kolosszust apró darabokra szaggatták; a töredékek a szabadságharc becses relikviái lettek, Pécsi Sándor színművész házának kertjében őrizte a zsarnok egyik fémkezét. „Oroszok haza!” – festették fel a Móricz Zsigmond körtér déli, Fehérvári úti kijáratánál macskakövekből és egyéb fa alkalmatosságokból emelt barikádra október végén. Néhány nap múlva a Fehérvári út felől közelítő szovjet tankok éppen innen nyitottak tüzet a körtérre, nyomai ma is láthatók: érdemes egy pillantást vetni a könyvesbolt és a McDonald’s melletti házra. Homlokzatából alig maradt valami, ami maradt, azt meghagyták ugyan, ám a legromosabb falakat új külsővel egészítették ki és belül is átépítették. Ennek köszönhetően a lakások egy részében ma kisebb szintkülönbség van, attól függően, hogy az eredeti, vagy az ötvenhat után emelt szobákban tartózkodunk-e éppen.

A legnagyobb harcok a körút vidékén dúltak, itt működtek a fegyveres ellenállás legfontosabb csoportjai. Az Üllői úton, a Kilián laktanya előtt hatvan éve az idő múlásával növekvő számban üzemképtelen tankok sorakoztak; egyikük beszorult a laktanya kapujába. Azon érkezett ide várbeli parancsnokságáról a forradalom első napjaiban Maléter Pál a koalíciós Nagy Imre-kormány honvédelmi minisztere, akit november 3-án este tárgyalás közben raboltak el a szovjetek.

Ma úgy tűnik, hogy a forradalom idején legalább annyian, ha nem többen fényképeztek, mint harcoltak. Mindig újabb felvételek kerülnek elő archívumok mélyéről vagy magánszemélyektől. Meglepetést kelthet például az a fotó, amelyen egymás hegyén-hátán heverő bútorok mögül, egy ablakmélyedés előtt férfiak lövésre emelik fegyverüket. Nyilván beállított kép, éles helyzetben hasonló nem szokott születni. Elég egy pillantást vetni a tekintetekre. Mikor exponálhatott a fényképész? A harcok szünetében, megkérve egy szabadságharcos alakulat tagjait, hogy álljanak modellt ahhoz, amit nem sokkal korábban még élesben, a halál közelében csináltak? Meglehet.

A küzdelem később az utcai harcok elültével, a menekültáradat megindulását követően is folytatódott. Így a melbourne-i olimpián, ahol 1956 végén négy-nullra megvertük a Szovjetunió vízilabda-csapatát. A szovjet center a meccs közben úgy megütötte Zádor Ervint, hogy véres fejjel kellett kimennie a vízből. A magyar forradalommal szimpatizáló közönség ezt látva áttört a kordonon, a befejezés előtt egy perccel le kellett fújni a mérkőzést.

Érdemes végül két képet megtekinteni. A helyszín ugyanaz, a nagykörút és a Rákóczi út sarka. Az egyiken a híres, ma is működő Csemege éjjel-nappali közért előtt várakozik hatalmas sor. A másik a zsarnokság győzelmét jelzi: munkásőrök vonulnak fel alig egy évvel később ugyanitt. A túloldalon jól kivehető a gyógyszertár.