Tizennégy éves koromban Szobnál kellett komppal átkelnem a Dunán, hogy eljussak Esztergomba, az iskolába. Tavasszal és ősszel ez kifejezetten nagy élmény volt, de a telet, gondolom, el tudják képzelni, főleg, ha hozzáteszem azt is, hogy a szobi kompnak nincs olyan része, ahová el lehetne bújni az időjárás elől, ugyanis kifejezetten autók szállítására használták, gyalogosok ritkán fordultak meg rajta, mindenesetre én naponta kétszer biztosan. És Szobnál a Duna – elég széles.
Nem volt ez olyan régen, tizenhat évvel ezelőtt, és a tél akkor sem volt éppen trópusi, és nem egyszer fordult elő egyetlen tél leforgása alatt sem, hogy hatalmas jégtáblák között vezetett a komp útja. Sőt, olyan is előfordult, hogy amikor odaértem a reggeli fél hetes járathoz, közölték velem: a komp ma nem jár, a jégtáblák ugyanis akkorák lettek, hogy azok veszélyeztették a hajó útját.
De a jég nem csak itt volt jelen: rendszeresen hokiztunk fából eszkábált ütőkkel az Ipoly holtágainak befagyott jegén. Remek élmények maradtak meg ezekből az időkből, és én most kifejezetten örülök, hogy újra a jég az úr. Persze van, ami rontja a komfortérzetet, hiszen a hányattatott sorsú embereknek ezek nagyon nehéz napok és hetek.
Ha pedig valaki túlságosan messzemenő következtetéseket vonna le a hirtelen termett zord időjárásból, már ami a globális felmelegedést és vonatkozásait illeti, azoknak azt ajánlom, inkább tudományos körökből tájékozódjanak. A politikusoknak ne nagyon higgyenek, ellenben azoknak a képeknek igen, amiket most összeválogattunk önöknek. Mindegyik jeges.
Képszerkesztő: Velledits Éva
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!