Bár a világon mindenhol illegálisnak számít a rabszolgaság, negyvenhatmillió ember él jelenleg a földön rabszolgaként. A legtöbben Délkelet-Ázsiában szenvednek, de a The New York Times közlése szerint Észak-Amerikában évi száz- és háromszázezer között van azoknak a gyerekeknek a száma, akiket eladnak szexrabszolgának. Az emberek nagy többségét jó tanulási lehetőséggel, a jobb munka ígéretével szedik rá, de Afrikában vagy Ázsiában van, ahol teljes családok több generáció óta élnek rabszolgaként, pedig a tartozásuk, ami miatt ilyen helyzetbe kerültek, még a húsz dollárt sem érte el, miközben a rabszolgaság több milliárd dollár nyereséget termel világszerte. 2015-ben az ENSZ a globális fenntarthatósági célok közé sorolta a rabszolgaság felszámolását, a megállapodást aláíró 195 ország kötelezettséget vállalt arra, hogy az egyezményben megfogalmazott célokat 2030-ig teljesíti. A 2016. december 2-án megtartott vatikáni találkozón, amelyen Ferenc pápa mellett a világ legfőbb vallási vezetői vettek részt, deklarációt fogalmaztak meg a kizsákmányolás ellen.
Lisa Kristine amerikai humanitárius fotós 2010 óta számos civil szervezettel dolgozik együtt, hogy felhívja a figyelmet a modern kori rabszolgaság durva valóságára. A fotóiból Enslaved – A modern rabszolgaság címmel budapesti Kogart Házban most nyílt kiállítás április 30-ig látható. – Nekem megadatott, hogy ezeket az embereket a veszélyes, kiszolgáltatott életkörülményeik között le tudjam fényképezni. Soha nem sértettem meg őket a méltóságukban, sőt ezekkel a képekkel el tudom érni, hogy sokan szembesüljenek ezzel a súlyos problémával, hogy egyre többen legyünk, akik megpróbálnak segíteni ezeken az áldozatokon – fogalmazott a fotográfus a Kogart Ház kiállításának hétfői sajtóbejárásán.
Téglagyárakban, bordélyokban, bányákban készültek Lisa Kristine megrendítő, mégis lírai szépségű képei, amelyeken a kiszolgáltatott emberek több mint fele nő és kisgyermek. Nem lehet a sorsok között különbséget tenni, mégis vannak ép ésszel felfoghatatlan helyzetek. A világ második legnagyobb mesterséges tavánál, a ghánai Volta-tónál a becslés szerint négyezernél is több gyerek van rabszolgasorban. Az egyik közülük Kofi, akiről portrésorozatot készített Kristine. A víz alatti csupasz faágakon gyakran akadnak fenn halászhálók, a kisgyerekeknek az a feladatuk, hogy ezeket kibogozzák. – A legszomorúbb, hogy úgy hajítják be a kicsiket vízbe, hogy sokan nem is tudnak úszni. Több olyan gyerekkel találkoztam, aki ismert egy vele egykorú gyereket, aki megfulladt a munka közben – emlékezett vissza a fotós, aki Indiában és Nepálban a téglaégető munkások életét is megörökítette. Abban a nehéz portakaróval teli pokolban az emberek napi 16-17 órát dolgoznak a 40 fokos hőségben. Férfiak, asszonyok, gyerekek a felhalmozott, darabonként kétkilós téglákat a fejükön cipelik az égetőkemencétől a több száz méterre lévő teherautókig, akár 18 darabot is egyszerre. – A fényképezőgépem annyira felmelegedett, hogy nem tudtam hozzányúlni, de átmenetileg nem is működött. Vissza kellett mennem kocsinkhoz, hogy kitisztítsam és a légkondival lehűtsem. Szörnyű helyzet volt, a fényképezőgépem sokkal jobb bánásmódban részesül, mint azok az emberek, akinek még étkezési szünetük sem volt – mondta Lisa Kristine.
A fotós járt illegális ghánai aranybányában, ahol a higannyal szennyezett vízben kell mosni az aranyat. Kristine egyik képén egy anya itt kénytelen megszoptatni csecsemőjét. A katmandui Sonagachiban, India legnagyobb vörös lámpás negyedében asszonyoknak, fiatal lányoknak és fiúknak – akik között hétévesek is vannak – kell szórakoztatniuk a vendégeket, akik szexuálisan bántalmazzák őket.
A borzalom ellenére, mégis ott a remény, a hit, hogy egyszer minden jobb lesz. Ezt szimbolizálja Kristine Shine a light (Gyújts fényt) című sorozata. Kristine egyik útjára egy csomó gyertyát vitt el, és a tolmácsa segítségével átadta azoknak az embereknek, akiket fényképezett. Ahogy ő maga még egy 2012-es Ted-konferencián elmondta: világosságot akart a történetük és a helyzetük körül.
