Magyarország katonái hetvenkét évvel ezelőtt hagytak el utoljára harcteret, s Magyarország ugyanennyi ideje volt utoljára harctér. Ez a hetvenkét év, úgy tűnik, egyedülállóan hosszú idő a magyar történelemben, hát elég szerencsésnek érezhetjük magunkat, persze, ha nem számítjuk például 1956-ot vagy 1968-ban Csehszlovákia megszállását.
Körülöttünk azonban továbbra is folyamatosak a háborúk, szinte elég átugrani egy szomszédos országba, máris háborús övezetben találjuk magunkat, mégis hajlamosak vagyunk arra, hogy ne vegyük túl komolyan ezeket a helyzeteket. Természetesen nem szeretnék félelembe taszítani senkit – pedig nyilván jobb félni, mint megijedni –, de figyelmeztetésül mindenképpen ajánlom, hogy nézegessenek háborús képeket.
A magyar haditudósító fotográfusok mindig is a világ élvonalához tartoztak és tartoznak még ma is. Nem lehet véletlen tehát, hogy hiába nem áll Magyarország háborúban senkivel, a háborúk borzalmai könnyen a szemünk elé tárulhatnak szinte első kézből. Erre hívja fel a figyelmet a budapesti Capa Központ új kiállítása, amely elsőként – sajnos – nem Budapesten, hanem Szlovénia fővárosában, Ljubljanában látható. A kiállítás Capa előtt és után: Magyar fotográfusok háborús képei 100 éve és ma címmel látható az ottani magyar kulturális intézetben.
A tárlat a magyar háborús fotózás XX. és XXI. század eleji képein keresztül kutatja, mennyit változott a fegyveres konfliktusok megörökítésének eszköztára az elmúlt egy évszázadban. Az első széles körben fotografált háborús esemény, az első világháború dokumentumait a Fortepan segítségével mutatják be, korunk fegyveres konfliktusait pedig Bielik István szíriai, Csudai Sándor ukrajnai, Dévényi Veronika afganisztáni és Sopronyi Gyula líbiai képein keresztül ismerhetjük meg. A kiállítás a ljubljanai várban nyíló, Robert Capa munkáit felvonultató kiállításhoz kapcsolódik, és június 2-ig látható.
Tábori élet, hétköznapok
A történésekhez közel
Pusztítás, menekülés
