Elszánt fejvadász

Günter Grasstól Brezsnyevig sok egykori híresség portréját örökítette meg a majdnem elfeledett magyar fotós.

Az említett példák konkrét fotókat idéznek fel. Forgács Károly tekintélyes, mégis a magyar közönség számára alig ismert munkásságának egy-egy darabjáról van szó. A fotográfia történetéért rajongó közvélemény hálás a nagy felfedezésekért, az elsüllyedt, majd újra az érdeklődés felszínére kerülő fotós életművekért. Néhány éve például a titokzatos amerikai nevelőnő, Vivian Maier semmiből előkerült pazar képei hozták lázba az értő közönséget. Ám mielőtt az olvasó valami hasonló történetet sejt itt is, le kell szögezni: Forgács egyrészt nagyon is lehetne ismert(ebb), ráadásul Maierrel ellentétben nem egy, a profikat megszégyenítő érzékenységgel dolgozó, ám mégiscsak különösebb ambíciókat nem tápláló amatőrről van szó, hanem olyan alkotóról, aki úgy része a magyar fotográfusok arcképcsarnokának, hogy többféle okból ugyan, de mégsem érezzük eléggé a magunkénak. Ráadásul ha valami, az ambíció nem hiányzott belőle. Erre a fotósnak szüksége is volt, mivel komoly hátránnyal indult az életben. Forgács Károly 1936-ban született nyitott szájpadlással, és bár élete során huszonhárom műtéttel igyekeztek ezt helyrehozni, az érvényesülésben erősen hátráltatta, többek között az egyetemről is eltanácsolták az újságírónak készülő fiatalembert. Ezért is döntött úgy, hogy az ötvenhatos forradalom leverését követő nagy kivándorlási hullám részeként nyugatra távozik. Több kitérő után a németországi Würzburgban telepedett le. Itt alapította meg saját stúdióját – ez tulajdonképpen a nappaliban berendezett irodát és a fürdőszobában helyet kapott labort jelentette – Budapress néven.

Az utolsó fejvadász – ezt a jelzőt érzik érvényesnek a hagyaték feldolgozói Forgács munkássága kapcsán. Hiszen – ahogy fogalmaznak – a tehetséges fotós még az információrobbanás előtti időszakban vált a neves személyiségek megörökítésének kis túlzással a megszállottjává. Ez az elszántság vezetett oda, hogy Forgács saját bevallása szerint úgy kilencvenezer kilométert utazott összesen azért, hogy lencsevégre kapja portréalanyait. Rámenőssége gyümölcsözőnek bizonyult. Kamerája előtt végigvonult a huszadik század politikai, közéleti és művészeti elitjének java része.

Csak néhány, akiket megörökített: Brezsnyev, a Szovjetunió első embere, I. János Pál, Konrad Adenauer német kancellár, Günter Grass Nobel-díjas író és a neves osztrák festőművész, Oskar Kokoschka. Képeit ügynökségeknek, mindenekelőtt az Ullstein Bildnek adta el. Több mint 6800 negatív maradt utána, a fotókon 680 személyt örökített meg, ebből a gazdag arcképcsarnokból eddig 380 szereplőt lehetett azonosítani.

Forgács nem szakadt el végleg Magyarországtól. Miután 1969-ben megkapta a német állampolgárságot, többször hazalátogatott. Újra találkozott gyermekkori szerelmével, aki hamarosan a második felesége lett. Viszonylag fiatalon halt meg 1994-ben. Özvegye húsz évvel élte túl, Forgács fotóhagyatéka ezt követően a Bacskay családra szállt. Akik sokáig nem is sejtették, valójában milyen művészi értékekről van szó, miután magáról az egyébként eléggé magának való Forgácsról sem tudtak túl sokat. Elsősorban az örökösök elszántságának köszönhető, hogy időközben sikerült digitalizálni és kategorizálni a negatívokat, amelyeket az érdeklődők online meg is tekinthetnek a cfphoto.co.uk oldalon.