– Az első magamról készített képem, amelyen a nyakam látható, véletlenül sikerült ilyenre. Nem terveztem a fotót, megtörtént magától, de egyből megtetszett benne, hogy nincs egyértelmű üzenete, bármit beleláthatunk. Erre a gondolatra épült a sorozat, de ez nem volt egy túl szigorú koncepció. Mondhatnám, hogy mély filozófia van mögötte, belemagyarázhatnék sok mindent, de a képek épp azért érdekesek, mert nem határozhatók meg egyértelműen.
Képeiből tavaly a Bakelit Multi Art Centerben nyílt kiállítás. A Corpus Humani című tárlat után sok különböző véleményt, bírálatot kapott. – Volt, aki azt mondta, hogy a képeim építészeti hatásúak, mások szerint erotikusak. Nekem igazából mindegy, mit gondolnak, a lényeg, hogy legyen valamilyen viszonyuk a fotókhoz. A bakelites kiállításon figyeltem a közönséget, és sokakon láttam, hogy gondolkodnak a képek előtt. Ez a legtöbb, amit szeretnék elérni.
A szokatlan testhelyzetek, a rejtélyes mozdulatok mintha mindazon testképek ellenpontjai lennének, amelyekkel nap mint nap találkozunk. A fotós ezzel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az emberek elvesztették a nyers valósághoz fűződő természetes viszonyukat. – Hihetetlenül magas már az ingerküszöbünk, hiszen két kattintással fedetlen testekhez jutunk. A testek mindenhol a szexualitást reklámozzák. Azt üzenik, hogy a férfi legyen mindig kívánatos, a nő pedig minél szexibb.
– De azzal, hogy túlpörgetik a szexualitást, hogy ennyire agresszívan az arcunkba tolják, kínosan üressé válik – fogalmazott Földes Borbála, akinek nem ismeretlen a kamera másik oldala sem, hiszen tíz éve modellként is kipróbálta magát. – Tizennyolc éves voltam, és nem vettem túl komolyan a dolgot. Nevetségesnek tartottam a szigorú szabályaikat. Ha egy lánynak két centivel szélesebb volt a csípője, mint az elvárt, akkor elzavarták futni. Ebből hamar elegem lett.
