A 26 éves, egykor a Southamptonban is szereplő védő korábban a Swansea Citynél volt próbán, miután a Videotonnál nem tartottak igényt a szolgálataira.
Poyet szerint Lipták nem az a játékos, akit ők kerestek.
„Nagyon nagyon jól dolgozott, az edzéseken is remek volt. Nehéz döntést hoztam, de például nem tudott volna kilencven percet játszani már szombaton, és nem pont ilyen játékost kerestünk ebbe a pozícióba” – mondta Poyet.
Lipták menedzsere, Fülöp Ferenc nem érti, hogy a sok dicséret ellenére miért nem kapott szerződést védence, de elmondta, hogy vannak érdeklődők, például a Győr, de több csapat is leigazolná januártól.