A Manchester United kiütése után egyértelmű esélyesként lépett pályára a Manchester City a Wolves ellen a Ligakupában, ennek ellenére nem indult simán a meccs a vendégeknek.
A Wolves ugyanis nagyon bátran futott ki a gyepre, s az első perctől megpróbált támadni. Olyannyira, hogy a 18. percben Milijas révén sikerült is megszerezniük a vezetést: egy baloldalról középre adott labda szerencsésen pattant elé, de ha már így alakult, ballal bevágta a léc alá. (1-0)
A City ezen igencsak felbőszült, s három perc alatt lőtt három góljával tulajdonképpen el is döntötte a továbbjutást. Előbb Johnson lőtte ki a hosszú sarkot egy lekészített labdából a 37. percben (1-1), majd két perccel később Dzekónak volt könnyű dolga: a gólvonalról kellett belőnie a kapusról kipattanó labdát (1-2). Újabb egy perc elteltével megvolt a nagyedik is, Johnson adott remek kiugratást Nasrinak, aki szépen lőtte ki a hosszú alsó sarkot (1-3).
A fordulás után sem kellett sokat várni az újabb gólra, Nasri közeli lövését még védeni tudta De Vries, sőt, utána Scapuzzi egy méterről leadott lövésébe is bele tudott érni, de a labda megpattogott a kapuba. (1-4)
A következőre már kicsit többet, tíz percet kellett állni: Dzeko váltotta gólra Scapuzzi középre adását (1-5). A pofonokat ekkor unta meg a Wolves, s ő is visszaütött, egy perccel Dzeko találata után O’Hara közelről vette be a vendégek kapuját egy bal oldali akció után (2-5).
A továbbiakban már egyik csapat sem erőltette a támadásokat igazán, mindkét oldalon akadtak lehetőségek, de újabb gól már nem született, így simán, öt rúgott góllal jutott tovább a Man City.
Wolverhampton Wanderers – Manchester City 1-3 (1-5)
Gólok: Milijas (’18) ill. Johnson (’37), Dzeko (’39, ’64), Nasri (’40), De Vries (’54 – öngól)
A Ligakupa további eredményei:
Stoke City – Liverpool 1-2 (1-1)
Gólok: K. Jones (’44) ill. Suarez (’54, '85)
Blackburn – Newcastle hosszabbítás után 4-3 (2-2, 1-0)
Gólok: Rochina (’5), Yakubu (’64 – büntetőből), Pedersen ('99), Givet ('120) ill. Guthrie ('90+), Cabaye('90+), Lövenkrands ('105 – büntetőből)
Everton – Chelsea hosszabbítás után 1-2 (1-1, 0-1)
Gólok: Saha ('83) ill. Kalou (’38), Sturridge ('116)
Piros lap: Drenthe ('107) ill. Turnbull ('58)