A játékvezető is kellett a Málaga győzelméhez

Az Espanyol jól tartotta magát, egy tévesen megítélt tizenegyes miatt azonban a Málaga otthon tartotta a három pontot, és megszakította három meccse húzódó nyeretlenségi sorozatát.

FFT
2011. 10. 30. 22:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az első félidőben veszélyesebben futballozott a Málaga, amely Rondón közeli találata révén már az ötödik percben megszerezte a vezetést. Ezután összekapta magát az Espanyol, és közvetlenül a szünet előtt Álvaro Vázquez révén kiegyenlítette a találkozó állását. A második félidőt így lélektani előnnyel kezdhették a barcelonaiak, ami meg is látszott a meccs képén: sokáig nem volt jelentős különbség a csapatok között, helyzetek felváltva adódtak az egyik illetve a másik kapu előtt. Mivel mindkét csapat győzelemre játszott, a meccs szórakoztató volt, a végeredményt nem nagyon lehetett megjósolni.

A 73. percben a játékvezető sietett a Málaga segítségére, ekkor egy lepattanó után Romaric arcát találta el a labda, amit tévesen kezezésnek minősített Delgado Ferreiro. A megítélt büntetőt Apono magabiztosan értékesítette, ezzel a Málaga 2-1-re megnyerte a meccset és fontos három pontot szerzett.

Málaga – Espanyol 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Rondón (5.), Apono (73. – tizenegyesből) ill. Álvaro Vázquez (45.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.