Hiába a 2012-es építkezésről szóló ígéretek, hiába játszották már le a Puskás Ferenc Stadion átépítés előtti búcsúmérkőzését, egyelőre úgy tűnik, mégsem épül újra az ország legnagyobb stadionja. Fürjes Balázs, a budapesti nagyberuházásokért felelős, csütörtökön kinevezett kormánybiztos legalábbis a Világgazdaság kérdésére azt mondta: kormányzati szinten nincs döntés a Puskás-stadion építéséről. Mint mondta, bár a végső szó kimondása nem az ő hatásköre, a beruházás túl drága, ezért érdemes lehet két kisebb, modern stadionnal segíteni a magyar futballt, ez a ferencvárosi és a debreceni aréna lenne.
Fürjes Balázs feladatkörébe tartozik minden olyan nagyberuházás, amely a főváros területén valósulhat meg, ám a tulajdonos az állam. Három ilyen kiemelt projekt van, összesen 30 milliárd forint értékben. Egyik a 20 milliárdos Nemzeti Közszolgálati Egyetem, amelynek első két építési üteme 2014-ig készülhet el. Szintén terítéken van a Ferencváros új stadionjának megépítése 10-12 milliárdért. A stadion magántulajdonban van, jelenleg tárgyal az állam arról, hogy visszavásárolhassa, Fürjes szerint „egy fillérrel sem többért, mint amennyibe került”. A megállapodás után két évbe telhet, hogy a Ferencváros új stadiont kapjon állami pénzből.