A család a FourFourTwo megkeresésére elmondta, hogy az egykori kapus sajnos tényleg kórházba került.
Grosics minden nap sétálni jár, majd a lakásához közeli bevásárlóközpontban kávézik. Ez most is így történt, ám a mozgólépcsőn rosszul lett és elesett. A történtekről ő értesítette a feleségét, aki érte ment. Mivel a lábfájása nem múlt el, a család mentőt hívott, ami után a János kórházba szállították.
A vizsgálatok alapján kiderült, hogy a törés ellenére nem mozdult el a csont, így műtétre nem kerül majd sor. Grosics Gyula lába a felépülésig gipszben lesz. A család ugyanakkor elmondta, a múlt héten elterjedt hírek Grosics Gyula szívinfarktusáról szerencsére nem igazak.