Menesztették Erikssont

Sven-Göran Erikssont azonnali hatállyal menesztették a másodosztályú Leicester City menedzseri posztjáról a csapat gyenge bajnoki szereplése miatt.

FFT
2011. 10. 24. 20:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Leicester City-t sokan az egyik legnagyobb esélyesnek tippelték a feljutásra a szezon előtt, miután a klub 15 millió fontért néhány igazán jó játékost tudott igazolni.

A csapat azonban a hétvégén igen kínos, 3-0-s vereséget szenvedett a Milwalltól hazai pályán, s visszacsúszott a tabella 13. helyére, nyolc ponttal lemaradva a listavezető Southampton mögött. Ekkor fogyott el a vezetők türelme, s kötöttek útilaput a svéd menedzser talpára.

Eriksson egy évvel ezelőtt az azóta a Videotont irányító Paolo Sousát váltotta a Leicesternél, s egészen a 10. helyig vitte fel a kiesés által fenyegetett csapatot. A vezetőség már ekkor világossá tette számára, a következő évben feljutást várnak a gárdától. A korábban az angol válogatottal is megbukó, majd 2008-ban a Manchester Citytől, 2009-ben a mexikói majd a világbajnokság után az elefántcsontparti válogatottól is távozni kényszerülő svéd szakembernek (aki pályafutása során már 13 csapatot irányított) azonban ez túl nagy falatnak bizonyult.

A menesztett menedzser helyére Martin O’Neill-t látják a legnagyobb esélyesnek, aki 2000 és 2005 között már irányította a Leicestert. O’Neill-nek jelenleg nincsen csapata, s alig várja, hogy visszatérjen a futballhoz, bár az ő képességeit ismerve egy Premier League kispadra is jó eséllyel pályázhatna.

Mark Hughes lehet a másik befutó, de Billy Davies neve is felmerült, aki a nyár óta állástalan, de van tapasztalata a másodosztályban, a Derby County-t pedig már a Premier League-be is juttatta egyszer.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.