Valenciai sikerek a spanyol bajnokságban

Hosszú idő után újra nyert a Villarreal, a Valencia már BL-t érő helyen.

Tóthpál Zoltán
2011. 10. 29. 18:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A két valenciai csapat meccse közül ezúttal inkább a „sárga tengeralattjáró” eredményét követte nagyobb érdeklődéssel közvélemény, főleg azért, mert a sorozatos vereségek miatt Garrido csapata kiesőhelyről várta a fordulót. Ettől függetlenül a Rayo Vallecano ellen a Villarreal számított a meccs esélyesének, ennek megfelelően Bruno Soriano révén már a huszadik percben megszerezte a vezetést a hazai csapat. A madridiak ezek után sem tudták átvenni a játék irányítását, ráadásul a szünet előtt Senna tizenegyesből növelhette volna csapata előnyét, a Rayo kapusa azonban szép vetődéssel hárította az Európa-bajnok középpályás lövését. A három pont a 66. percben dőlt el végérvényesen, amikor Borja Valero mattolta Cobenót, és alakította ki a 2-0-s végeredményt.

Értékes győzelmének köszönhetően a Villarreal hét meccsen után tudott nyerni a bajnokságban, és időlegesen mindenképp elkerült a kiesőhelyről.

Ugyanúgy este hattól lépett pályára a Valencia is a 11. fordulóban, a győztes kiléte pedig a Mestallában sem volt nagyon kérdéses. A Getafe védelme már a 12. percben megoldhatatlan feladattal szembesült, amikor Feghouli megszerezte a vezetést a hazaiaknak, majd a 24. percben ugyan Diego Castro egyenlített, két perccel később Feghouli ismét beköszönt, amivel újra megszerezte a vezetést a Valencia. Ezután sokáig hiába várt gólra a Mestalla közönsége, a Valencia elhibázta lehetőségeit, ezzel megadta a lehetőséget a Getafének, hogy egészen a végjátékig maradjon esélye. A 76. percben aztán eldőlt a három pont sorsa, Banega átadása után Aduriz volt eredményes, Moyának nem volt esélye a hárításra.

A 3-1-es győzelemnek köszönhetően a Valencia felugrott a negyedik helyre, a Getafe a 17. helyre csúszott vissza.

Villarreal – Rayo Vallecano 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Bruno Soriano (20.), Borja Valero (66.)

Valencia – Getafe 3-1
Gólszerzők: Feghouli (12., 26.), Aduriz (76.) ill. Diego Castro (24.)

Később:
Barcelona – Mallorca (20:00)
Real Sociedad – Real Madrid (22:00)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.