A hétvégi bajnokin a Chelsea 1-0-s vereséget szenvedett a QPR otthonában, és alig tudott gólhelyzetbe kerülni, miután Jose Bosingwát és Didier Drogbát is kiállította a játékvezető.
A meccset eldöntő vitatható büntető és a játékvezetés miatt Villas-Boas aztán felemelte a szavát, amiért később az FA vizsgálatot is indított ellene. De a portugál szakember nem csak a játékvezetőt, hanem saját játékosait is felelősségre vonta, mondván csapata igen gyengén játszott az első félidőben, és ennél jobb játékot akar látni a szerdai, Everton elleni Ligakupa meccsen.
„Tizenegy emberrel jobban játszottunk volna, és kevesebb hibát követtünk volna el – mondta Villas-Boas. „De ha kilenc emberrel is csak egy góllal kaptunk ki, akkor teljes létszámmal többre is képesek lehetünk. Én is többet várok a csapattól. A meccs elég korai szakaszában fogyatkoztunk meg egy rossz bírói döntés miatt, ugyanakkor ez sem lehet mentség a rossz játékra. A Swansea ellen is egyel kevesebben voltunk, mégis nyertünk 4-1-re ”
A 34 éves menedzser a két piros és hét sárga lap ellenére sem hiszi azt, hogy gond lenne a csapat fegyelmével.
„A játék már csak ilyen. Vannak jobb időszakok, amikor nem kapunk annyi sárgát – tette hozzá a portugál. „Persze nem szabad beletörődni, mert ahogy gyűlnek a sárgák, úgy jönnek az automatikus eltiltások is. De ez nem annak a jele, hogy a játékosok agresszívek vagy durvák.”
„Mikel sárgája is úgy esett, hogy egy az egyben maradt a csatárral, és inkább azt választotta, hogy megállítja, mintsem gólhelyzetbe kerüljön a játékos. Didier kiállítása jogos volt, de a másik szerintem nem.”