Wenger: Mindig benne volt a gól a meccsben

Az Arsenal menedzsere és Robin van Persie is érthetően boldogan nyilatkozott a Chelsea elleni 5-3 után, míg Andre Villas-Boas Mata kihagyott helyzetén kesereg.

FFT
2011. 10. 30. 6:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szokatlanul nyílt meccset vívott egymással a Chelsea és az Arsenal, lássuk a menedzserek és a meccs hősének, Robin van Persie-nek nyilatkozatát.

Andre Villas-Boas szerint helyre kell tenni a dolgokat, miután csapata sorozatban másodszor kapott ki a bajnokságban, legutóbb a QPR verte őket 1–0-ra.

„A fordulópont talán az volt, amikor Mata gólhelyzetben hibázott, ami után mi vezethettünk volna 4–3-ra – mondta Villas-Boas. Már több rendkívül nyílt meccset láttunk idén a nagycsapatoktól és ez is közéjük tartozik. Helyre kell tennünk az elkövetett hibákat, és fejlődnünk kell bizonyos dolgokban, de az elkötelezettség és a szándék megvan. Fejlődnünk kell, soha nem jó egy riválistól kikapni, ráadásul zsinórban másodszor a bajnokságban.”

„A harmadig bekapott gólunk után nagyon bosszús voltam, de végül csak dicsérni tudom a csapatot – mondta Wenger. A fiúk nem törtek össze, hanem mentek tovább. Tudtuk, hogy győznünk kell a versenyben maradásért. Összességében jó teljesítményt és remek küzdőszellemet mutattunk. Pont a szünet előtt kaptunk gólt, ami mindig rossz, de sikerült győznünk.

A második félidőben már sokkal jobban védekeztünk, mint az elsőben. Az elsőben rengeteget támadhatott a Chelsea. Ennek ellenére mindig benne volt a gól a játékunkban, remélem ezek után már nem lesz gond a játékosok önbizalmával.

Robin van Persie remek formában van, amit ismét ki is használt. Rengeteget támadtunk, sok helyzetünk volt. Nagyon jól is meri fel a helyzeteket és kivételesen jól fejezte be ezúttal is az akciókat. A védekezésünkön azonban mindenképp javítanunk kell.”

Robin van Persie mesterhármast szerzett a Stamford Bridge-en, de egy ideig úgy tűnt, hogy a Chelsea-kapitánya, John Terry lesz boldogabb, hiszen gólt szerzett, amivel félidőben még a hazaiak vezettek, de Terry a második félidőben elcsúszott, ami után Van Persie már csapata negyedik gólját szerezte.

„Mindenki láthatta, mennyire boldogok voltunk a meccs után, nagyon keményen küzdöttünk – mondta Van Persie. Hatalmas győzelem ez a klub számára. Nagyon meglepődtem, amikor Terry elcsúszott, hiszen könnyű labdának tűnt, hirtelen már csak Chech volt előttem, sok minden átfutott az agyamon, hogy mit kéne tennem, de végül a legegyszerűbbet választottam.„

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.