Az angol válogatott tegnap este 1–0-ra verte a spanyol csapatot a Wembley-ben, de a hazaiak szinte az egész meccsen 10 emberrel védekeztek.
Az Arsenal korábbi kapitánya, Fabregas nyolc szezont húzott le a Premier League-ben, mielőtt hazatért Barcelonába. A meccsen félidőben állt be, később pedig hatalmas ziccerben rontott.
„Jobb lett volna, ha támadóbb taktikával állnak ki, már a kezdőcsapatot elnézve tudtuk, hogy a védekezésre fognak koncentrálni. A meccs végén Welbeck egyedül ácsorgott elől, mindenki más védekezett. De ezt akarták, végül be is jött nekik.”
Az angolok végül Frank Lamprad közeli fejesével nyertek, amit Darren Bent kapufája után bólintott.
„Egész meccsen mi domináltunk, az angolokat kilencvenpercnyi védekezésre kényszerítettük, két teljesen különböző csapat volt a pályán. Végül a védekezőbb csapat nyert, de tudtuk, hogy csak szögletből vagy szabadrúgásból tudnak majd betalálni. Kikaptunk, de nem vagyunk elégedetlenek, mert jól játszottunk.”
A spanyolok a vb óta nyolc barátságos meccsen négyszer kikaptak – Argentína, Portugália, Olaszország és Anglia ellen, azonban ami fontosabb, az Eb-selejtezőkön minden meccsüket megnyerték.