Gera kezdőként tér vissza pénteken

Hosszú kihagyását követően kezdőként tér vissza a magyar labdarúgó-válogatottba Gera Zoltán, az együttes csapatkapitánya pénteken, a Liechtenstein elleni barátságos mérkőzésen.

FFT-MTI
2011. 11. 10. 16:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az angol West Bromwich Albion légiósa legutóbb március 29-én, a hollandok otthonában elszenvedett 5-3-as Eb-selejtezős vereség alkalmával húzhatta magára a címeres mezt.

„Készen állok a játékra, persze nem biztos, hogy végig bírom majd – nyilatkozta a telki edzőközpontban tartott csütörtöki sajtótájékoztatón. Szerencsére folyamatosan érzem a bizalmat, most már csak játszani akarok, lehetőleg jól.„

Egervári Sándor szövetségi kapitány elmondta: a pénteki, valamint a négy nappal később Lengyelországban sorra kerülő összecsapást elsősorban a kísérletezésre használja majd, így a válogatott már ezúttal is „szokatlan összeállításban léphet pályára” a Puskás Ferenc Stadionban.

„Érdekes két mérkőzés elé nézünk, a bővebb keret miatt most lehetőségünk van a kísérletezésre. Mindazon játékosoknak szeretnék lehetőséget biztosítani, akik újak, hogy meg tudják mutatni, mit tudnak hozzátenni a közös dolgainkhoz. Szokatlan összeállításban lépünk majd pályára„ – nyilatkozta a szakember. A Liechtenstein elleni mérkőzést a hetvenévesen október 30-án elhunyt Albert Flórián emlékének szentelik, Egervári Sándor és tanítványai pedig méltóképpen szeretnének búcsúzni az egyetlen magyar aranylabdástól: „Természetesen győzelemmel és jó játékkal szeretnénk emlékezni rá.”

A tréner hozzátette: több olyan futballista is lesz, aki az első összecsapáson lehetőséget kap majd, ám Lengyelországban már a keretben sem lesz. A kapitány Kádár Tamás példáját hozta fel, aki – Gerához hasonlóan – a kezdő tizenegyben lesz a Puskás Ferenc Stadionban, ám U21-es elfoglaltságai miatt ezt követően már nem állhat a felnőtt válogatott rendelkezésére.

Az ingyenesen megtekinthető találkozóra már minden jegyet lefoglaltak, így telt ház előtt játszhatja idei utolsó hazai mérkőzését a válogatott.

„Ez egy nagyon jó visszajelzés a csapatnak, és plusz energiákat is felszabadíthat„ – tette hozzá a kapitány.

A pirotechnikai szabályok miatt nem lehet majd gyertyát gyújtani a lelátón, ám a stadion négy pontján emlékhelyeket létesítenek a szervezők, a drukkerek itt adózhatnak Albert Flórián emlékének. A Császár pályafutásának legemlékezetesebb pillanatait a találkozó előtt egy ötperces filmben elevenítik fel, a 18 órakor kezdődő összecsapást pedig gyászszünet előzi majd meg.

A magyarok várható kezdőcsapata:

Király Gábor – Kádár Tamás, Juhász Roland, Korcsmár Zsolt, Vanczák Vilmos – Elek Ákos, Vadócz Krisztián – Koman Vladimir, Gera Zoltán, Dzsudzsák Balázs – Priskin Tamás

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.