Köteles volt a Genk hőse a Chelsea ellen

Köteles László, a Genk magyar kapusa a Chelsea vezetésénél kivédte David Luiz büntetőjét, később Jelle Vossen egyenlített a belgák első BL-góljával. A másik meccsen simán nyert a Valencia a Leverkusen ellen.

Márványi Péter (FFT)
2011. 11. 01. 21:34
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hazai csapat összetétele ezúttal is köteles László nevével kezdődött, míg Tőzsér Dániel csapatkapitányként vezette ki a belga csapatot, és játszotta végig a mérkőzést. André Villas-Boas ugyan erős csapatot küldött a pályára, de több kulcsemberét, mint John Terryt, Frank Lampardot vagy Juan Matát is pihentette.

A találkozót a genkiek kezdték aktívabban, a Chelsea nehezen pörgette fel magát. A belgák irányították a játékot, de igazán komoly helyzet sokáig nem alakult ki a kapuk előtt. A 26. percben szinte a semmiből szerezte meg a vezetést a Chelsea, Fernando Torres remek passza után a brazil Ramires lőtt a kapuba Köteles lábai között.

A folytatásban már fokozatosan a vendégek vették át az irányítást, előbb Torres, majd Ramires lőtt kapu mellé. A 38. percben Raul Meireles hatalmas lövése találta el a genki kapu lécét, Köteles mozdulni sem tudott.

A 40. percben egy beadás után Thomas Buffel kezére pattant a labda, a játékvezető kis hezitálás után tizenegyest ítélt. A büntető mögé érdekes módon David Luiz állt. A brazil védő a kapu jobb alsó sarkát célozta meg, de Köteles László hatalmas bravúrral védeni tudott.

Mario Been a szünetben felrázta csapatát, fordulás után kezdeményezőbb lett a Genk.

Az 54. percben Kennedy Nwanganga került helyzetbe, de Cech védeni tudott, az első tíz percben kicsit beszorult a Chelsea.

A helyzeteknek végül a 61. percben lett meg az eredménye, Camus beadása után Jelle Vossen lőtt Cech kapujába, 1–1. A Genk története első BL-gólját szerezte.

Öt perccel később Villas-Boas pályára küldte Lampardot és Daniel Sturridge-ot is, a londoniak mezőnyfölénye azonban nem párosult komolyabb helyzetekkel.

Tíz perccel később érkezett Juan Mata is, és szinte azonnal gólt is lőhetett volna a Chelsea, de Lampard nem találta el a gólvonal előtt végigguruló labdát. A Genk jól védekezett és veszélyesen is kontrázott.

A belgák végül teljesen megérdemelten szereztek egy pontot.

Genk – Chelsea 1–1

Gól: Ramires 26. ill. Vossen 61.

Genk: Köteles; Vanden Borre, Ngongca, Nadson, Hyland; Tőzsér, De Bruyne, Camus, Vossen (Barda 86.); Buffel Ndabashinze 69.), Nwanganga (Limbombe 82.)

Cserék: Sandomierski, Sarr, Durwael, Ofori-Appiah, Ndabashinze, Limbombe, Barda

Chelsea: Cech; Cole, Ivanovics, Luiz, Bosingwa; Romeu (Mata 77.), Ramires (Lampard 66.), Malouda, Meireles; Torres, Anelka (Sturridge 66.)

Cserék: Turnbull, Terry, Lampard, McEachran, Mata, Kalou, Sturridge

A csoport másik meccsén:

A Valencia az „odavágóhoz” hasonlóan Jonas révén szerzett vezetést, erre mindössze 11 másodpercre volt szükség, ami második az örökranglistán, ami a leggyorsabb gólt illeti.

A németek fél óra elteltével egyenlítettek, Michael Ballack beadására érkezett Stefan Kiessling.

A 65. percben Roberto Soldado révén ismét megszerezte a vezetést, majd tíz perccel később Adil Rami szerezte meg élete első BL-gólját Tino Costa szöglete után, beállítva ezzel a végeredményt.

Valencia – Leverkusen 3–1

Gól: Jonas 1., Soldado 65., Rami 75. ill. Kiessling 31.

Valencia: Alves; Miguel, Rami, Ruiz, Mathieu; Hernández, Topal, Banega (Costa 24.), Feghouli (Piatti 59.); Jonas (Jordi Alba 74.), Soldado

Cserék: Cuaita, Saltor, Albelda, Aduriz, Piatti, Alba, Costa

Bayer Leverkusen: Leno; Friedrich, Castro, Toprak, Kadlec; Bender (Reinartz 79.), Rolfes; Sam (Jorgensen 84.), Ballack, Schurrle; Kiessling (Derdiyok 77.)

Cserék: Yelldell, Schwaab, Reinartz, Oczipka, Balitsch, Derdiyok, Jorgensen

A csoport állása:

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.