Megszokhattuk, ha valaki távozik a Nemzet Sportolói közül, bonyolult procedúra után választanak a helyére új tagot, végül kormányhatározattal szentesítve a döntést. Nos, a labdarúgó Albert Flórián helyett mégsem lesz senki a Nemzet Sportolója a Grosics Gyula és Buzánszky Jenő idén tavaszi beiktatásának rendhagyó körülményei miatt. Az Aranycsapat két legendájának a kedvéért és a közvélemény egyöntetű óhajának megfelelően ugyanis módosították a Nemzet Sportolóiról szóló 2004-es jogszabályt, hogy a kormány különleges esetben 13. tagot is választhat, éppen azért, hogy a korábban politikai okokból mellőzött Grosics és Buzánszky egyszerre kerülhessen a Nemzet Sportolói közé, miután Polyák Imre birkózó 2010 novemberi halálával 11-re csökkent a tagok száma.
Dr. Kárpáti György vízilabdázóra, akit három olimpiai bajnoki címe és nagyszerű edzői eredményei ellenére sem választottak a Nemzet Sportolói közé (a hírek szerint ugyancsak Gyurcsány Ferenc korábbi sportminiszter személyes ellenállása miatt), akkor nem kerülhetett sor, most azonban sokan gondolták azt, hogy Albert Flórián helyét a népszerű „Gyurika” foglalja majd el. Nekik azonban Kárpátival együtt ismét csalódniuk kell, a törvénymódosítás ugyanis azt is tartalmazta, hogy a rendkívüli lehetőség csak arra az egy alkalomra vonatkozott. A sportért felelős államtitkárságtól kapott hivatalos tájékoztatás szerint a 13 főre bővítés lehetősége 2011 nyaráig volt hatályban, így hivatalosan ismét csak akkor lehet kiegészíteni a testületet, ha a létszáma 12 fő alá csökken. Most pedig éppen 12 fős, így Albert Flórián helyett nem neveznek ki senkit a Nemzet Sportolói közé, három futballista helyett pedig ezután csak kettő képviseli a sportágat az ország leginkább megbecsült sportemberei között.