Rakitic: Még semmi sem dőlt el

Horvátország pénteken 3–0-s győzelmet aratott Isztambulban a törökök elleni Eb-pótselejtezőn, de Ivan Rakitic szerint még nem lefutott a párharc.

FFT
2011. 11. 13. 9:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Sevilla középpályásával a spox.com német internetes hírportál készített interjút.

Kijelenthető, hogy már a második percben megnyerték a meccset? A törökök az első gól után meglehetősen hitehagyottan játszottak.

Elképesztően fontos volt a korai gól. Rögtön magabiztosabbá váltunk. A törökök játszottak otthon, ők akarták irányítani a játékot, de mi ezt nem engedtük, és a helyzeteinket is tökéletesen használtuk ki. Elégedettek lehetünk.

Már a sorsolás után hallani lehetett, hogy a törökök egyáltalán nem örülnek annak, hogy Horvátországgal kell találkozniuk, mára pedig gyakorlatilag elszálltak a továbbjutási esélyeik. Könnyebb meccs volt ez, mint korábban gondolta?

Egyik csapat sem örült a sorsolásnak, ebben egészen biztos vagyok. Alapesetben mindkét válogatottnak az Európa-bajnokságon a helye, és remélem mi már tényleg ott vagyunk. Nagy lépést tettünk Lengyelország és Ukrajna felé, de még nincs vége a párharcnak. Nem dőlhetünk hátra.

Mit jelent a nagyarányú győzelem a visszavágó szempontjából?

Motiváltnak lenni egyáltalán nem lesz nehéz.Tudjuk, mire számíthatunk, és fel is készülünk rá. A törökök az utolsó szalmaszálba próbálnak majd kapaszkodni, nekünk pedig nem szabad szemernyi esélyt sem adnunk. A futballban bármi megtörténhet, ezért óvatosnak kell lennünk.

Őszintén: a 2008-as emlékek mekkora szerepet játszottak a pénteki mérkőzésen?

Semekkorát. Nem foglalkozhatunk a rossz emlékekkel, csak azzal ami most történik, és ami még előttünk áll. Az akkori kudarcot már feldolgoztuk.

Ezzel a 3–0-s győzelemmel végleg elfelejtették a 2008-as Eb-negyeddöntőt?

Nem, azt már korábban elfelejtettük. (nevet)

Hogy érzi magát Sevillában?

Nagyszerűen. Boldog vagyok, és minden úgy megy, ahogy kell.

Hogy érti meg magát a pályán Piotr Trochowskival?

Először is el kell mondanom, nagyon örülök annak, hogy ő is Sevillába igazolt. Gyorsan beilleszkedett, és neki is jól megy a játék. Megpróbáljuk egymást minél gyakrabban segíteni, ami az esetek többségében sikerül is.

Nem hiányzik a Bundesliga?

Dehogynem. Remélem, egyszer visszatérhetek Németországba.

És egykori csapata, a Schalke? Figyeli a gelsenkircheni történéseket?

Természetesen rendszeresen informálódok. A Schalke az én csapatom a Bundesligában.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.