A Serie A felfedezettje, 2011

Armero, Nagatomo, Nocerino, El-Shaarawy, Osvaldo?

Kétnaponta jelentkező sorozatában a FourFourTwo megpróbálja megkeresni az olasz futball 2011-es „legjeit”. Az 5. részben az év felfedezettjének nyomába eredtünk. Véleményünk szerint az első öt sorrendje így néz ki. De a döntés az olvasó kezében van!

5. Pablo Daniel Osvaldo (Roma)

A Roma egyetlen játékosa, aki az ősszel elfogadható teljesítményt nyújtott. 25 éves, de fél éve még annyira nem ismerte senki, hogy amikor nyáron megérkezett az Espanyoltól, ráadásul ezzel a névvel, még mindenki azt hitte, hogy spanyol…Sokan még Olaszországban is akkor döbbentek rá, hogy honfitársukról van szó, amikor Cesare Prandelli behívta a válogatottba. Persze nem ilyen tiszta a történet, hiszen Osvaldo Buenos Airesben született, Argentínában tanult meg focizni a Lanúsban és a Huracánban, de olasznak érzi magát, és az Espanyol előtt már játszott az Atalantában, a Leccében, a Fiorentinában és a Bolognában is, szinte nyom nélkül. Spanyolországban zsákszámra termelte a gólokat, ott figyelt fel rá Luis Enrique is, és megérkezése óta az elsőszámú római csatárnak számít. Öt gólt szerzett, de a legszebbet, a Lecce elleni szabályos ollózását meg sem adták.

4. Stephan El-Shaarawy (Padova, Milan)

A neve alapján róla is kevesen gondolnák, hogy olasz, pedig Savonában született, egyiptomi apától és olasz anyától. 2008 óta tagja a különböző olasz korosztályos válogatottaknak. Tavasszal még a Padovában szerepelt és 9 gólt szerzett a Serie B-ben, de akkor hívta fel magára a figyelmet, amikor a Varese elleni feljutási rájátszás mérkőzésen két gólt is szerzett. Ezután csábította el a Milan az akkor még 18 éves játékost, és noha olyan sztárokkal kell megküzdenie a csapatba kerülésért, mint Ibrahimovic, Pató, Robinho, Cassano, Filippo Inzaghi, hétszer így is pályára léphetett, sőt második meccsén a Milanban pontot érő szép gólt szerzett az Udinese ellen. Talán 18 évesen még egy kisebb A-ligás csapatnál kellett volna próbálkoznia, de aligha tévedett Antonio Conte, amikor tavasszal kijelentette: hozzá fogható tehetséget nem látott saját szemével az elmúlt húsz évben.

3. Juto Nagatomo (Inter)

A Cesena hozta el 2010-ben Japánból, és az akkori újonc egyik legjobbja volt. Fél év után nagyot lépett előre, múlt télen az Inter elvitte Cesenából, és viszonylag sokszor szerepelt is, 13 meccsen jutott szóhoz tavasszal Leonardónál (ebből tízszer kezdőként), két gólt is szerzett. Az Inter őszi kálváriája és edzőváltása őt is megviselte, de alkalmazkodó képessége révén mindenkinél megőrizte helyét a csapatban, az sem érdekli, hogy egyszer balszélsőként, máskor baloldali középpályásként, megint máskor balhátvédként használják. Gyors, precíz, be tudja játszani az egész baloldalt, lelkes, szóval jó kis futballista.

2. Antonio Nocerino (Palermo, Milan)

A Nápolyban született, a Juventusban nevelkedett baloldali középpályást éveken át egy tökéletes középcsapat tökéletesen középszerű játékosaként kezelte mindenki, de ahogy idén nyáron a Palermóból a Milanba került, csak akkor derült ki, mennyire kiváló futballista. A korábban egy évet a Juventus felnőtt csapatában is minden feltűnés nélkül lejátszó Nocerino három év alatt hat gól szerzett Palermóban, és Allegri keze alatt az őszi 12 meccsen már ötnél tart. Talán őt magát is meglepte, hogy az első perctől kezdve alapember lett a Milanban, és máris kiszoríthatatlan, egyik legfontosabb láncszeme a középpályának.

1.Pablo Armero (Udinese)

Egy évvel ezelőtt talán még az Udinese szurkolói sem ismerték a 2010-ben a Palmeirastól érkezett kolumbiait, de az Udinese tavaszi menetelésének egyik legfontosabb láncszeme volt az Udinese fáradhatatlan balhátvédje – újabban időnként baloldali középpályása. A csupaizom Armero szakadatlanul rohangál a vonal mellett, rengeteget szerel, labdát szerez és pompásan tud indítani is. Nem éppen erre szakosodott testalkata ellenére beadni is hibátlanul tud. Nagyon hasznos futballista, a Copa Américán is nagyjából az egyetlen játékosa volt a kolumbiai csapatnak, aki nem nyújtott csalódást. Multifunkci 21. századi balbekk.