Kínai bundabotrány – Eddig mindenki bűnös

A kínai labdarúgás bundabotrányaiban érintettek, s a hét elején korrupció és kenőpénzek elfogadásának vádjával bíróság elé állítottak közül mindenkit bűnösnek talált az ítélőszék.

FFT
2011. 12. 22. 13:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bűnösnek vallotta magát Lu Csün (Lu Jun), a 2000-es sydnei olimpián és a 2002-es világbajnokságon is közreműködött világhírű kínai bíró. A korábban Kína és az Ázsiai Labdarúgó Szövetség legjobb játékvezetőjének is megválasztott, 2005-ben visszavonult Lu hétrendbeli bundázást ismert el, amiért több mint 810 ezer jüant (29 millió forint) tett zsebre. A mérkőzések mindegyike hazai, négy közülük első osztályú mérkőzés – írja a részletekről a Hszinhua hírügynökség. Az „arany síposként” is emlegetett bíró többek közt a Shanghai Shenhua klubot segítette győzelemre 2003-ban, melyért 350 ezer jüant (13 millió forint) fogadott el. A nemrég a francia Nicolas Anelkát leigazoló klubot azzal vádolják, hogy összesen 5,5 millió jüan (203 millió forint) kenőpénzt adott hivatalnokoknak és bíróknak.

A héten kezdődő perek során több mint húsz vádlottat, a Kínai Labdarúgó Szövetség (CFA) és klubok egykori alkalmazottait, valamint játékvezetőket hallgat meg a bíróság. Hétfőn a Kínai Sporthivatal üzleti osztályának egykori vezérigazgató-helyettese, a CFA játékvezetői bizottságának volt igazgatója, Csang Csien-csiang (Zhang Jianqiang) állt az ítélőszék elé 2,48 millió jüan (91,5 millió forint) kenőpénz elfogadásának vádjával. Kedden egy másik híres bíró, Huang Csün-csie (Huang Junjie) vallotta bűnösnek magát, akit azzal vádoltak, hogy 2005 és 2009 közt számos kínai és nemzetközi meccset bundázott meg 1,6 millió jüanért (59 millió forint). A mérkőzések közt a 2007-es, 6-0-val végződött Manchester United-Sencsen (Shenzhen) barátságos találkozó, valamint a Sydney FC-Shanghai Shenmue találkozó is szerepel.

„A kínai labdarúgás az illegális juttatások melegágyává vált” – írja a témával kapcsolatban a hivatalos kínai pártlap, a Zsenmin Zsipao (Renmin Ribao), hozzátéve: a jelenleg zajló perek „az új izmok születését lehetővé tevő rákos sejtek eltávolításával” egyenlőek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.