Rangnick szeptember 22-én hagyta ott a gelsenkircheni csapatot. Akkor azt mondta, kiégett, és időre van szüksége, amíg újra kihívásokra vágyna.
A szakember azóta úgy tűnik, sokkal jobban érzi magát. Elmondása szerint a következő idényben már szívesen ülne ismét egy Bundesligában szereplő csapat kispadján.
„Úgy gondolom, legkésőbb 2012 nyarán újra edzőként vállalhat majd munkát” – mondta Oliver Mintzlaff, Rangnick tanácsadója.
Helmut Gross, az edző egy közeli barátja arról is beszélt, miért akart Rangnick egy időre eltűnni a reflektorfényből.
„Egy vírusos megbetegedés miatt volt annyira kimerült, hogy az hamarosan a mentális kimerüléséhez is vezetett. Hirtelen semmihez sem maradt ereje.”
Rangnick három hónappel ezelőtt úgy fogalmazott, hosszas átgondolás után jutott arra a döntésre, hogy egy ideig nem akar munkát vállalni.