Péntek délelőtt a Rohonci úti stadion öltözőjében egy közös beszélgetéssel nyitotta a tavaszi szezont a Haladás. A játékosok közül egyedül Goran Vujovics hiányzott, aki az ortodox karácsony miatt csak a jövő hét elején csatlakozik a csapathoz. Még Simon Attila is ott volt, aki a következő fél évet Sopronban tölti majd kölcsönben.
Elsőként a vezetőség köszöntötte a játékosokat, majd Artner Tamás vezetőedző vázolta fel elképzeléseit.
„Először is megköszöntem a vezetőknek, hogy bizalmukról biztosítottak, és engem választottak edzőnek. Elmondtam a srácoknak is, hogy mekkora megtiszteltetés számomra, hogy ennek a csapatnak az edzője lehetek és ilyen játékosokkal dolgozhatok együtt. Aztán felvázoltam, hogy miként képzelem el a közös munkánkat. Ismertettem az elvárásaimat, azt, hogy nekik minden percben arra kell gondolniuk, hogy a Szombathelyi Haladást képviselik. Úgy érzem, hogy ez a társaság nyitott arra az elképzelésre, amit szeretnék megvalósítani. Hétfőn kezdjük az edzéseket, a jövő hét egy kicsit még ráhangoló jellegű lesz. Hétfőn a tervek szerint még sok játék lesz, aztán a következő napokban már kettőt fogunk edzeni, a szombatot és a vasárnapot viszont megkapják pihenőnek a játékosok – mondta el honlapunknak Artner Tamás.„
Fotó: nyugat.hu