A Sion csapatában jogosulatlanul léptek pályára játékosok a Celtic elleni Európa Liga-selejtezőn (a klub úgy igazolt nyáron játékosokat, hogy arra a FIFA nem adta áldását), ami miatt az UEFA ki is zárta a csapatot, de a svájciak bíróságon támadták meg a döntést. A svájci bíróság a csapat javára ítélt, az SFV pedig a zajló tárgyalások miatt engedte a játékosok pályára lépését. A FIFA viszont nem tűrte az ellenállást, a svájci csapatok kizárásával fenyegetőzött a nemzetközi kupákból, így a svájci szövetség végül „beadta a derekát”.
A FIFA december 16-án kérte az SFV-t a pontlevonásra, amit december 30-án végre is hajtottak.
A Sion – Vanczák Vilmos csapata – jelenleg -5 ponttal áll a tabella végén, 16 pontra a Lausanne-tól. A levonás előtt Vanczákék a harmadik helyen álltak, ugyanannyi ponttal, mint a második Luzern, hét pontra a Baseltől, a döntés érthetően „kiverte a biztosítékot„ a szimpatizánsok körében. A szurkolók szombaton az utcán demonstráltak a FIFA elnöke, a szintén svájci Sepp Blatter, és a döntés ellen.
A képre kattintva galéria nyílik
A liga elnöke, Heinrich Schifferle korábban elmondta, hogy „nem döntést kellett hoznunk, hanem teljesíteni a FIFA akaratát. Ha a FIFA azt mondja, hogy a tizenegyespontot tíz méterre kell felfestenünk a kaputól, akkor az SFV-nek így kell tennie, függetlenül attól, hogy tetszik-e vagy sem”. Schifferle kifejtette, tisztában voltak azzal, hogy a döntés jogilag támadható, de nem volt választásuk.