4 Cristiano Ronaldo
A csillogó hajú világsztárnak már igazán nem kell sokat bizonyítania a futball világában: az elmúlt pár évben folyamatosan tanúbizonyságot tett egyedülálló képességeiről, a 2010–2011-es idényben Európában az Aranycipőt is kiérdemelte. Könyörtelen gólvágó volt ebben a szezonban is, de bírálói szerint a 2012-es év csúnyán fog elsülni számára. Persze lehet, hogy ezt csak irigyei mondják, hiszen sokak meggyőződése, hogy Lionel Messivel egyenrangú klasszis, vagy talán még jobb is nála (bár a decemberi El Clásico nem éppen erről tanúskodik).
Küldetése kettős. Egyrészt a Real Madrid élén el kell űznie azt a napfogyatkozást, amely a Barcelona uralma révén Spanyolországra és Európára vetült. Győznie kell a spanyol bajnokságban vagy győznie kell a BL-ben – legjobb lenne persze mindkettőben. Másrészt ideje volna már valamit alkotnia Portugáliával egy világversenyen, a 2004-es hazai Eb óta nem csillog a címeres mezben. Ez utóbbi kihívásnak nehezebb lesz megfelelnie, hiszen Hollandiával, Németországgal és Dániával került egy csoportba Portugália az Eb-n, és Ronaldónak kiváltképp inspirálnia kell majd honfitársait, hogy ne végződjön katasztrófával a kelet-európai kaland. Ronny-nak szembe kell végre néznie démonaival.
5 Ross Barkley & Raheem Sterling
A történelem ismétli magát a Mersey-parton? A játékosügynökök ismét egy 18 éves ifjú futballista miatt járnak a Goodison Parkba, aki az angol válogatott jövőjét jelentheti, legalábbis Martin Keown szerint. Eközben szemben, a Stanley Parkban már egy jamaikai születésű, Londonban nevelkedett fiúra gondolnak úgy, mint a Liverpool jövőjének zálogára.
Barkley és Sterling talán olyan lesz, mint Wayne Rooney és John Barnes volt annak idején. Az Everton középpályása, Ross Barkley az elmúlt időszakban sérülése miatt ugyan elég keveset játszott, igazi nagy utazása a Premier League-be még csak most kezdődik. A jamaikai pedig még csak 16 éves, alacsony és vékony, és még nem lépett pályára a Liverpoolban. „A szurkolók még nem számolnak igazán Ross Barkley-val” – mondja Davis Moyes. Kenny Dalglish pedig Stirling kapcsán mond hasonlókat „Nem kell azzal foglalkoznunk, hogy csökkentsük rajta a nyomást, elsősorban a média jelentette nyomást, így kiegyensúlyozottan fejlődhet.”
A Everton és a Liverpool mestere talán megbocsátja nekünk, de mi mégiscsak csinálnánk nekik egy kis hírverést. A 188 centiméter magas Barkley már volt egyszer A meccs embere ebben az idényben a Queens Park Rangers elleni bajnokin. A leggazdagabb Premier League-csapatok kívánságlistáján szerepel már, és a legtöbb gondot azzal okozza David Moyesnak, hogy hogyan tartsa a Goodison Parkban. Stirling viszont nyugodt körülmények között fejlődik, technikailag kiváló és mentálisan is erősnek tűnik, tehetségét az Ifjúsági FA-kupában a Southend elleni meccse is bizonyítja, amelyen öt gólt szerzett (a vége 9-0 lett). A testmérete miatt még bajban lehet a PL-ben, de a magasság nem minden a futballban.
Hogy sorsdöntő év lesz számukra a 2012-es év? Ezt most még korai lenne kijelenteni. De nem lennénk meglepve, ha így lenne.
6 Edin Dzeko
Carlos Tévez engedély nélküli távozásai és Mario Balotelli megbízhatatlansága miatt, valamint mert Sergio Agüero alkalmatlan arra, hogy centert játsszon, nagy felelősség szakadhat a bosnyák támadó széles vállaira 2012-ben, ha a Manchester City meg akarja nyerni a Premier League-t.
Dzeko úgy érkezett a PL-be, hogy Németországban már bizonyította gólérzékenységét, de azért eltartott egy ideig, amíg berendezkedett Angliában. A bizalom, a foglalkozások és a kemény munka azonban meghozta eredményét, formája fordulóról fordulóra javult a City-ben, és a Tottenham ellen szerzett négy gólja, valamint a Manchester Unitednek és a Wolverhamptonnak lőtt duplája bizonyította, hogy fontos eleme Roberto Mancini gépezetének. Agüero és David Silva ugyan kreatívabb játékosok nála, de Dzeko dolga és felelőssége a befejezés – amit nem csinál rosszul, még gólkirály is lehet a Premier League-ben (Robin van Persie és Agüero a legnagyobb riválisa ebben). De az ő dolga a labdatartás is, és hogy teret nyisson a többieknek, és mivel gyorsan fejlődik, hamarosan a City legfontosabb játékosa lehet.
Január 9., hétfő: III. rész: David Beckham, Alex-Oxlade Chamberlain, Harry Redknapp
A sorozat I. része:
2012 – a sorsdöntő év (I. rész): Mario Götze, Oriol Romeu, Giovanni Trapattoni