A FIFA honlapján közzétette, hogy a nemzetközi szövetség milyen személyi döntéseket hozott az egyes bizottságok tagjairól. Magyarországról Csányi Sándor MLSZ-elnököt és dr. Bienerth Gusztávot érinti a végrehajtó bizottság döntése. Csányi Sándor tagja lett a 2014-es brazíliai vb-t szervező operatív vezetőtestületnek, a „Bürónak” és bekerült a FIFA világbajnokságokat szervező testületébe is.
Bienerth Gusztáv újabb négy évre a jogi bizottság munkáját segíti. A FourFourTwo úgy értesült, hogy az MLSZ volt nemzetközi igazgatója (2008-tól 2010-ig, dr. Csányi Sándor megválasztásáig töltötte be a tisztet), valamint az UEFA korábbi Fejlesztési Bizottsági tagja, aki jelenleg az IMG (Inter Media Group) vezető tanácsadója és a Magyar Kézilabda-szövetség elnökségi tagja is, a továbbiakban is részt vehet a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség szakbizottságának munkájában. 2008-ban és 2009-ben az MLSZ részéről dr. Bienerth Gusztáv vezette a rendkívül sikeres tárgyalásokat a FIFA-Puskás-díj megalapításáról.
Az MLSZ a honlapján közleményben számolt be a sportdiplomáciai sikerről, ám különös, hogy a közleményben meg sem említik Bienerth nagy presztízsű megbízatásának meghosszabbítását.
Ahogy arról tavaly döntöttek, 2012 májusában a FIFA Budapesten tartja a kongresszusát, amire 82 éve, 1930 óta nem volt példa.
Magyar sportvezetők egyébként korábban komolyabb szerepet is játszottak a FIFA-ban, Fischer Mór alelnöke volt a testületnek a két világháború között (és komoly szerepe volt a világbajnoki tornák elindításában) Szepesi György pedig 15 éven át volt a FIFA-t irányató vb tagja, s visszavonulásakor örökös tiszteletbeli tagnak választották.