Éger László a szívére hallgatott

Éger László döntött: marad a Paksi FC elsőosztályban szereplő futballcsapatánál.

FFT
2012. 01. 06. 21:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 34 éves védőnek három klubtól is volt ajánlata, a legkitartóbb kérőnek a kecskemétiek tűntek. Éger anyagilag sem járt volna rosszul a szomszédvárnál, de végül a szívére hallgatott, és maradt az atomvárosban.

„Biztos voltam benne, hogy Laci marad Pakson. Itt született, ide tért vissza, és itt is hagyja majd abba a futballt. Persze ez még nem jelenti majd a búcsút számára, reményeim szerint megtalálom a helyét a klubvezetésben” – mondta Haraszti Zsolt, a PFC ügyvezetője.

„Volt három ajánlatom, Rózsa Pál, a kecskemétiek tulajdonosa nagyon korrekt feltételeket kínált. Anyagilag jobban jártam volna, de ezúttal nem a pénz érdekelt. Azért is döntöttem a maradás mellett, mert még szeretnék sikereket elérni Pakson, másrészt pedig csábító, hogy a klubvezetésben is számítanak rám” – szögezte le Éger László.

A paksiak január 10-én, kedden kezdik a felkészülést – most már biztos, hogy Éger László is ott lesz a gyakorlók között.

Fotó: Takács József

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.