Mióta kiengedték az előzetes letartóztatásból, jobbára családi körben tölti napjait Aczél Zoltán, a Haladás volt edzője, akit fogadási csalással gyanúsítanak. A 44 éves szakember a Borsnak nyilatkozott.
Ez életem legnehezebb meccse – kezdte Aczél Zoltán, aki kikötötte: mivel folyamatban lévő ügyről van szó, a részletekről nem beszél. – Hadd szögezzem le: ártatlan vagyok, és remélem, ez be is bizonyosodik majd. Amúgy szabadlábon vagyok, lakhelyelhagyási tilalmat sem rendeltek el az esetemben.
Hogyan telnek a napjai?
A november harmincadikai letartóztatásom utáni három hét pokoli nehezen, hiszen még gyorshajtásom sem volt az életben. Tudja, istenigazából most jöttem rá, hogy a családi szeretet mekkora erő. Amióta elhagytam az Aradi utcai fogdát, ahol kilenc napot töltöttem el, és leadtam kilenc kilót, azt hangoztatják a gyermekeim: jobb ez a helyzet, mintha a nyomozók azt tudatták volna velük, hogy autóbalesetben meghaltam…
Felesége, Tünde azt mondta, 2011 karácsonyára élete legcsodásabb ünnepeként emlékezik, hiszen a férjét szabadlábra helyezték. Ön viszont aligha lehetett kiegyensúlyozott.
Ilyen borzalmas ünnepem korábban nem volt. Még szerencse, hogy a szeretteimmel lehettem. A letargia időszaka után most építem fel újra magam, elvégre a gyermekeimet fel kell nevelni: és fel is fogom nevelni őket!
No de miből, hiszen nincs állása…
Nagy kérdés, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség néhány nap múlva hogyan dönt az edzői licencemet illető fellebbezésemről. Ám mindenképpen a labdarúgásban akarok dolgozni. Másfajta végzettséggel nem rendelkezem. Bár affinitásom lenne más típusú munkavégzéshez, de hát a futballhoz értek. Tudja, azzal vigasztalom magam, hogy ami nem öl meg, az erősít. Ezért is hallgattam a jó tanácsokra, és pszichiáterhez járok, aki gyógyszert is felírt.
Fotó: borsonline.hu/Isza Ferenc
A teljes cikk ITT OLVASHATÓ.