A két manchesteri csapat vasárnap az FA-kupa harmadik fordulójában találkozik egymással a City otthonában, és Lescott szerint Ferguson minden bizonnyal rég megbánta, hogy csupán mint „hangos szomszédok” emlegette városi riválisát.
„Ez a hangos szomszédok megjegyzés csak feltüzel minket – mondta Lescott. – Az elején sértőnek éreztük, de mára mintha kevesebbszer mondanánk ránk Fergusonék, talán mert bebizonyítottuk, hogy jó csapat vagyunk. Nem csak hangosak vagyunk, vezetjük a tabellát.”
Lescott szerint annak is éppen itt az ideje, hogy a Unitednél a Liverpool helyett őket tekintsék legnagyobb vetélytársuknak.
„Ezt persze nehezen fogják elismerni – tette hozzá Lescott. – Szeretik azt mondani, hogy a Liverpool a legnagyobb riválisuk, minket pedig csak félvállról vesznek. Ez egyáltalán nem baj, biztos vagyok benne, ha megnyerjük a bajnokságot, az emberek véleménye megváltozik majd. Természetesen a múlt a Liverpoolé, de a jövőben mi leszünk a United legnagyobb vetélytársai.”