Két gigantikus összeállításunkra igen büszkék vagyunk: az angol kollégák – Oliver Kay, a United magazin főszerkesztőjének a bevonásával – a hetvenéves Sir Alex előtt álló lehetőségeket elemzik. Az edzőfejedelem hallani sem akar a nyugdíjról, cserébe a FourFourTwo lélegzetelállító képriporttal köszönti őt, ebben megjelenik a játékos Ferguson éppen úgy, mint az ambiciózus fiatal edző.
Ugyancsak 12 oldalt kapott a magyar riporterlegenda, a februárban kilencven éves Szepesi György, aki sportvezetőként nyolc éven át irányította az MLSZ-t és a FIFA vezetőségének is a tagja volt másfél évtizedig. Állandó szerzőnkkel a rádiós Lantos Gábor készített mélyinterjút, miközben olyanok mondják el véleményüket a magyar futball doyenjéről, mint Sepp Blatter FIFA-elnök, a BEK-győztes Bölöni László, az egykori rivális Vitray Tamás vagy Mezey György, Nyilasi Tibor, Sándor Károly és még egy sor barát, tisztelő. S hogy érintettük-e Szepesivel kapcsolatban az ügynökkérdést? Igen, noha az FFT-nél csak a foci számít, természetesen rákérdeztünk, ő pedig így válaszolt: „Tudom, sokan abban reménykednek, hogy egyfajta politikai »coming out«-tal állok elő. Meg fogom írni annak az időszaknak a hiteles történetét – ezt eldöntöttem –, és amikor már nem leszek, ez el fog jutni azokhoz, akiknek szánom, és akik kíváncsiak arra, mi és hogyan történt velem azokban az években.„
A Pacek-rovat vendége a 85-szörös válogatott Király Gábor, aki mindent elmond szürke mackóalsójáról éppen úgy, mint arról, hogyan gyártotta fiatal és lelkes Haladás-szurkolóként a papírfecniket a B-középnek és arról is, Berlin, London és München után milyen lesz újra Szombathelyen élni, amikor hamarosan hazatér, hogy a Haliban védjen.
A teljes ajánlót ITT olvashatod.