Buzsáky: nem a kapuba jöttem

Buzsáky Ákos legutóbbi meccsét 2010. március harmadikán Győrben játszotta a válogatottban. A QPR középpályása reméli, egy újabb győri fellépés után nem kell ismét két évet várnia a meghívóra.

FFT-Szilágyi László
2012. 02. 27. 16:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Minden játékost ismersz a keretben?

Ismerjük egymást, többnyire minden kerettaggal játszottam már együtt. Magamról csak annyit, hogy nagy megtiszteltetés, hogy itt lehetek a válogatottban. Örülök, hogy meghívót kaptam, próbálom magamra felhívni a figyelmet.

Egervári Sándor azt mondta, nem elképzelhetetlen, hogy kezdő leszel?

Korai lenne erről beszélni. Mindenesetre tény, hogy a válogatott keret minden tagja küzd a felkészülés alatt a tizenegy kiadó helyért. Abban bízom, hogy játéklehetőséget kapok, kezdőként vagy csereként, ez most nem számít. Inkább az a fontos, hogy bebizonyítsam, hogy igenis lehet rám számítani.

Felmerült már a leendő posztod? A kapitány többször is úgy fogalmazott, te „playmaker” vagy…

Középpályás igen… tehát nem hiszem, hogy berakna a kapuba… Komolyabbra fordítva a szót, valószínű, hogy a három belső középpályás egyikeként fog rám számítani. De ha a bal vagy a jobb oldalon kell játszanom, akkor sem fogok kétségbeesni, akkor ott futballozom.

Ha a meccs után beszélgetünk, mivel lennél elégedett?

Nem gólban vagy gólpasszban, én csapatban gondolkodom. Egy edzőmeccsen lényegtelen, hogy ki aratja le a babérokat. Az idei első válogatott mérkőzést, hazai pályán meg kell nyernünk. Erre is készülünk.

A győri helyszín mond neked valamit? Legutóbb is Győrben voltál válogatott…

Igen, ez két évvel ez előtt volt. Remélem, hogy nem kétévente és ezek után nem csak Győrben leszek válogatott.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.