Guardiola már unja a Piqué-Shakira románcot

A Barcelona vezetőedzőjének elfogyott a türelme, a jövőben profihoz méltó hozzáállást várna játékosától.

FFT
2012. 02. 16. 11:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A spanyol sajtó egyelőre csak utalás szinten ír arról a történetről, hogy Guardiola haragszik, amiért Piqué folyamatosan csinos barátnőjével mutatkozik, és a játék helyett inkább arra koncentrál, hogy a médiában milyen színben mutatkozik Shakirával. A kolumbiai énekesnő önmagában is elég beszédtémát szolgáltat a bulvársajtónak, viszont amikor sármos barátjával együtt jelen meg egy-egy eseményen, az már a sportsajtó figyelmét sem kerüli el.

Mint kiderült, Piqué nem sérülés, hanem úgynevezett technikai döntés miatt maradt ki a Leverkusen elleni keretből, ezzel a lépéssel pedig Guardiola amolyan üzenetet küldött játékosának, aki az Osasuna elleni bajnokin a hazaiak mindhárom találatánál helyezkedési hibát követett el, és a találkozó közben sokszor nem összpontosított megfelelően.

Nem ez volt az első alkalom, amikor a katalánok vezetőedzője megpróbált intelmet intézni a világbajnok játékos felé: a Milan elleni, november 23-i BL-meccsen Piqué egyszer már hasonló okból maradt ki a kezdőcsapatból, annak ellenére, hogy az olasz csapat egyik erőssége a fejjáték, ráadásul a meccs nagy jelentőséggel bírt a csoportelsőségért folytatott harcban.

Guardiola szeretné elérni, ha Piqué nyilvános szerepléseivel nem vinné parkolópályára pályafutását, és elkerülné a hétfőihez hasonló botrányszagú húzásokat, amikor egy közúti balesetnél teljesen összeroncsolta gépkocsija egyik ajtaját. A hasonló történések semmiképp nem tesznek jót Piqué megítélésének, ráadásul testi egészségét is nagyban veszélyeztetik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.