Nyugdíjas állásban a spanyol szövetség főnöke

Az előzetes várakozásoknak megfelelően újraválasztották José María Villart, a Spanyol Labdarúgó-szövetség elnökét.

FFT
2012. 02. 16. 18:33
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szövetség mai éves közgyűlésen 179 tag (ebből 161-en is mellette szavaztak) hozta meg az egyhangú döntést, miszerint továbbra is Villar maradhat a spanyol labdarúgás legfőbb vezetője. A sportvezető ezzel sorozatban a hetedik mandátumát kezdheti meg a szövetség élén, a legújabb megbízása 2016-ig szól, azaz a következő szavazáskor már nyugdíjas korba lép.

A most 62 éves Villar 1988-ban került a spanyol szövetség elnöki tisztségére, s bár alig volt olyan mandátuma, ami alatt ne kapott volna kritikákat (a legtöbb baja a spanyol játékvezetők hibáiból származott), végül mindig meg tudta őrizni pozícióját. A legközelebb 2004-ben járt a vereséghez, amikor 97 támogató mellett 78-an a másik jelöltre szavaztak, így csak kevésen múlott, hogy megtarthatta hivatalát.

Az egyértelmű végeredmény ellenére a mostani elnökválasztás sem zajlott teljesen zökkenőmentesen, Michel Platini cimborája azonban maradhatott a spanyol szövetség élén.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.