A képre kattintva galéria nyílik (fotók: Takács József, Makádi Péter)
Kapus már van, a védelem még alakul, a középpályás sorban éppen nemzedéki váltással kísérletezik a kapitány, a csatársor rendben van. Bogdán Ádám első bravúrját egy bolgár leshelyzet után mutatta be. A Győrben látott védelem nem összeszokott, Kádár Tamás angol ifimeccseken edződött formájával kétséges, hogy meggyőzte Egervári kapitányt. Juhász Roland talán nem tehetett róla, de a védelem főleg a magasan beívelt labdáknál volt tanácstalan és a szünet után a védelem mögé belöbbölt labdákkal sem tudott mit kezdeni. Ez a két belső védekező középpályás feladata lett volna.
A középpályás építkezés meglehetősen haloványra sikerült. Pintér Ádám az ellenfél kapuja előtt vérszegény, két lövése közül az egyik csúnyán mellé ment, pedig Szalai Ádám brilliánsan készített elő. A másikat Szalai konkrétan levette, s utána lőtt a kapuba.
Dzsudzsáknak körülbelül annyira hiányzott a bolgárok elleni meccs, mint annak idején a Juventus-szerződés. A beadásai alig sültek, teljesen nyilvánvaló, hogy a bolgárok tudatosan támadták a bal oldalunkat. Dzsudzsák továbbra sem szeret védekezni, Kádár Tamás talán szeret, de a bolgárok ellen nem tudott. Vagy nem annyira hatékonyan, mint 2009-ben, mikor az akkori U21-es válogatott tagjaként éppen az ETO-parkban radírozta le a pályáról Mario Balotellit, azon az emlékezetes magyar-olaszon.
A szünetben megpróbálkozott a kapitány egy villámgyors generációváltással: lekapta a pályáról Buzsákyt, Hajnalt és Szabicsot, helyükre jöttek a fiatalok, Németh, Koman és Elek Ákos. Mindenesetre érdekes fejlemény, Egervári éppen azt a Buzsákyt hagyta az öltözőben, akit a szakmai kíváncsiság jegyében hívott a válogatottba. Negyvenöt perc elég volt a kapitánynak Buzsákyból és a Premier League-játékos helyett a Süper Liga kieső csapatában kispadozó középpályást küldött a helyére.
Persze nem ettől esett a színvonal, de a második félidőben pofonegyszerűen egyenlített a bolgár válogatott. A magyar futballban mostanában nem szokás vészharangot kongatni, főleg nem egy barátságos meccs után. Így maradjunk egy klasszikusnál, a kapitány barátjánál. Az utolsó fél órára a legjobb jelző: k…. gyenge.
