Tényleg csalnak a Juvének Olaszországban?

A juventinókat feldühítő cikk írója válaszol.

Február 26-án „Mint a régi szép időkben: ismét a Juvének csalnak Olaszországban?” című cikket tettem közzé a FourFourTwo weboldalán, amely miatt engem és a magazint is heves verbális támadások értek, és mindenféle önkontroll nélküli panaszlevelek áradatát kaptuk. Még a népszerű bianconeri.blog.nepsport.hu oldal is külön cikket szentelt személyemnek, ahol a kollektív gyűlölködési hajlamát kiélhette mindenki.

Nos, három és fél dologban valóban hibáztam

1.Luciano Moggit volt Juve-elnöknek neveztem, ami valóban helytelen, mert nem ez volt a pontos titulusa, de ez nyilván részletkérdés, az Úristent is valahol Jahve-nak hívják, máshol Allah-nak, megint máshol Buddhának, így az is lényegtelen, hogy az aktuális Juve-górét ügyvezetőnek, igazgatónak, elnöknek vagy akárminek hívják. Tény, hogy tárgyi tévedés volt, de jelentősége nincs, Moggi megítélésén ez nem változtat.

2.Másik hibám, hogy egyszer a mondatszerkesztésem nem volt hibátlan. Mea culpa.

3. Az „Összeesküvés-elméletek persze vannak…” kezdetű, sokat citált bekezdésemnél nem tettem teljesen egyértelművé, hogy azokat nem kifejezetten az aznapi olasz lapokban találja meg az olvasó, hanem általánosságban él az összeesküvés-elmélet az olasz futballtársadalomban a Juventus szárnyalását illetően. Legalább egy éve, körülbelül akkoriban, amikor a BL tavalyi egyenes kieséses szakaszában az olasz klubok ismét csúnyán leszerepeltek, kezdtek szárnyra kapni azok a vélemények Itáliában – és ez rengeteg újságcikkben és blogban megjelent – miszerint a Serie A jelenlegi hanyatlása a Calciopoli-botránnyal kezdődött, vagyis amikor fény derült Moggi (nem-elnök…) ámokfutására, amelynek következménye volt a Juve száműzése a Serie B-be. Az olasz futball akkor vesztette el zászlóshajóját, vált érdemtelenül korszakos egyeduralkodóvá az Inter, unalmasabbá, egyoldalúvá a bajnokság és fordítottak hátat a nézők tömegesen az olasz stadionoknak. Vagyis az olasz futball újbóli felemelkedésének záloga – tetszik, nem tetszik – a Juve felemelkedése, amely, akár bevallja, akár nem, a Milan, az Inter, a Lazio, a Roma, a Napoli érdeke is. Ezek alapvető természeti törvények, minden ökológiai rendszerben egy csúcsragadozó kiesése az állomány genetikai romlását eredményezi hosszú távon, az olasz bajnokság csapatai is „ellustultak” a Juve meggyengülése miatt, hiszen a torinóiaktól való „rettegés” mindig inspiráló hatású volt a többi olasz csapat fejlődésére. Be kell látni, az olasz futball érdeke a Juventus megerősödése és újbóli bajnokká válása. Gondoljunk csak bele: a Juve olyan Itáliában, mint itthon a Fradi. A legtöbbszörös bajnok, a magasan legnépszerűbb klub, még Milánóban is (!), ahol van egy Inter és egy Milan. Eltekintve a Berlusconi-féle médiabirodalomtól, a sajtó egyfolytában Juve-győzelmekért imádkozik, mert ha a Juve győz, a Juve van a címlapon, akkor több az eladott újság, több a kattintás a neten. A Juve olasz nemzeti kincs. Gondoljunk csak arra, mi az egyik fő oka annak, hogy a Juve a legnépszerűbb olasz klub lett. Bizony, a sikerek mellett a FIAT szerepe meghatározó: az autógyártó cég a hatvanas években közvetve az olasz lakosság tíz százalékának megélhetését biztosította, és sokan a cég iránti lojalitásból lettek juventinók. Most nem fogom megtalálni, de pár éve jelent meg olyan tanulmány is, amely kimutatta, hogy milyen összefüggésben hat az olasz nemzetgazdaság állapotára a Juve bajnoki és nemzetközi szereplése.

3.5 Szubjektív magánvélemény is megjelent a cikkben, ez kétségtelen. Viszont szándékosan. Úgy éreztem, az internetes újságírásnak is el kell jutnia arra a szintre, amely a hagyományos újságírás lényege és sava-borsa volt már a klasszikus időkben is. Az egyszerű cikkmásolás és cikkfordítás sablonos világában jóval többet kellene érjen, amikor a szerző saját gondolataival, meglátásaival kiegészíti a tényeket, és egyfajta értelmezését adja a látottaknak. Sajnos az internetes újságírás világában ezek a műfajok nem különíthetők el úgy, mint a printnél, ahol lehet külön glosszákat, jegyzeteket, tárcákat, karcolatokat, stb. írni, az online világban lényegében két dolog van: hír vagy blog. Tény vagy vélemény. Én most a kettőt szándékosan összemostam. Közreadtam a hírt (Olaszország dühöng) és a tapasztalataimra alapuló véleményemet arról, miért van ez így („valakik meg akarják nyeretni a bajnokságot a Juventussal”). Talán hibáztam azzal, hogy nem blogban írtam meg, talán nem. Venném a bátorságot, hogy az utóbbiban higgyek. Sokan vádoltak azzal, hogy ez a cikk nem volt méltó az angol FourFourTwo színvonalához, én pedig azt mondom, hogy a sorok közötti olvasás és a tények mögött az indítékok keresése a brit újságírói hagyomány szerves és nemes része.

Persze megértem én, hogy a Juve-drukkerek érzékenyen reagálnak, amikor valaki csalást kiált. Nehéz örökséget hordoznak, a teljes olasz futball szégyenének terhét. Nem szolgáltak rá, pontosabban nem csak ők szolgáltak rá erre. Mások helyett is szenvednek, öt és fél év után is. Nehéz a Moggi-örökségtől szabadulni, ezért most le kell nyelniük mindent. A calciopoli idején én mindig azt hangoztattam, hogy jogtalan a port csak a Juvén elverni, de a tények makacs dolgok. Márpedig tény az, hogy hét játékvezető közül egy sem vette észre, hogy a labda majdnem egy méterrel a gólvonal mögött volt, holott legalább egyikük kifejezetten jó szögben is állt. Tény az is, hogy Aronica arcának meglegyintéséért pont három meccsre meszelték el Ibrahimovicot, pont annyira, amennyi elég volt ahhoz, hogy a Milan legnagyobb sztárja lemaradjon az év legfontosabb meccséről. Ne legyen kétségünk afelől, hogy ha a Juve-meccs két forduló múlva jött volna, akkor minden bizonnyal két meccset kap, ha négy forduló múlva, akkor négyet. Tény az is, hogy januárban, a Cesena elleni bajnokin Vidal büntetője előtt a kapusnak állt mezőnyjátékos, Rodriguez a szemével jelezte a chileinek, merre rúgja, majd szinte menekülve ugrott a másik irányba, nehogy beleérjen. Aki olyan régen és szerteágazó figyelemmel követi az olasz futballt, mint én, az tudja, hogy Olaszországban semmi sem véletlen.

Lehet, hogy igazam van, lehet, hogy nincs. Ez a véleményem, és talán a Juve-szurkolóknak sem árt, ha néha olyan véleményt is hallanak, ami eltérő az ő meggyőződésüktől. Nem kell elfogadni, meghallgatni kell.

Azt pedig végképp nem értem, miért van arra szükség, hogy nyelvtani figyelmetlenségeket kérjen számon tőlem az a bianconeri blog, amely sem a FourFourTwo, sem Mexès nevét nem tudja leírni helyesen. Hadd ne kérjen számon tőlem Moggiról szóló tényeket ugyanez a blog, amely tényként kezeli bannerjában, hogy 29 scudettója van a Juventusnak, nem fogadva el azt a tényt, hogy kettőt vissza kellett adnia (érdekes módon a Torino 1927-es elvett scudettóját ritkán számolják be a Bikáknak a juvésok).

És hadd ne átkozza el ezért a cikkért a FourFourTwo magazint az a sok olvasó, aki amennyiben tényleg olvasója lapunknak, tudja, hogy a február elején megjelent számban egy teljes oldalon borultunk le a Juve és Conte előtt.

Bodnár Zalán