A Bolton nem hagyja annyiban, lejátssza a meccseit

A Bolton Wanderes hivatalos honlapján keresztül jelentette be, hogy Fabrice Muamba családjának a kérésére a csapat lejátssza a hétvégi bajnoki meccsét.

FFT
2012. 03. 21. 16:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A legújabb fejleményeket Owen Coyle, a Bolton menedzsere vázolta egy sajtótájékoztatón, elmondta, hogy a játékosok pályára lépnek szombaton a Blackburn ellen, és a Tottenham elleni kupameccset is újrajátsszák.

Coyle úgy nyilatkozott, személyesen is felkereste Muamba édesapját és menyasszonyát, akik egyértelműen azt tanácsolták, hogy az együttes az eredeti terveknek megfelelően játssza le soron következő bajnokiját. Közben az is kiderült, hogy a Tottenham elleni kupameccset március 27-én fogják újrajátszani, azok után, hogy a találkozó 1–1-es állásnál félbeszakadt.

„Ma reggel beszéltem a játékosok egy csoportjával, Fabrice családjával pedig tegnap este. Édesapja és menyasszonya is azt szeretnénk, ha lejátszanánk a találkozókat” – fogalmazott a szakember.

A 23 éves Muamba állapota azóta jobbra fordult, a londoni kórház egyik orvosa azt mondta, a játékos újra beszélt, és megkérdezte, mi történt vele a drámai este folyamán.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.