A portugál játékos mióta megérkezett Madridba, gyakorlatilag kirobbanthatatlan a kezdőcsapatból, ám sok esetben pokróc játéka miatt folyamatosan a támadások középpontjában van. A PSG ennek ellenére jó lehetőségeket lát Pepe megszerzésében, és 25 millió euró fejében megpróbálná szerződtetni.
José Mourinho korábban többször kijelentette, feltétlenül számít Pepe játékára, így nem tudni, hogy a párizsi ajánlat majd mennyire hatja meg a madridi vezetőket. A spanyolok úgy tudják, a 25 milliós tervezet egyelőre még csak gondolkodóba sem fogja ejteni a klubvezetőket, 30 millió alatt ugyanis nem hajlandó tárgyalni a klub.
A madridiak egyébként jelenleg dúskálnak a középső védőkben, Pepén kívül Ricardo Carvalho, Sergio Ramos, Raúl Albiol és fiatal Raphael Varane is bevethető a védelem tengelyében, Mourinho szisztémájában azonban eddig megkérdőjelezhetetlen volt Pepe pozíciója.
Pepe egyébként még 2007-ben érkezett a spanyol fővárosba, első évében rögtön bajnoki címet tudott nyerni. Szerződése eredetileg 2016-ig szól, kivásárlási ára 45 millió euró.
A Real Madrid „rosszfiújával” erősítene a PSG
A francia klub a nyáron folytatná a keret megerősítését, legújabb kiszemeltjük a Real Madrid kőkemény középhátvédje, Pepe.
2012. 03. 05. 20:33
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!