Messi kivégezte a német különítményt + videó

A spanyol-német párharcból a Barcelona jutott tovább a legjobb nyolc közé, nem is akármilyen teljesítménnyel, csapat legyen a talpán, aki megkapja őket a folytatásban.

Pócza Máté (FFT)
2012. 03. 07. 21:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amint azt várni lehetett, nem sok teret engedett a Barcelona a vendégeknek, korán megakadályozta a támadások kibontakozását, ennél fogva alig tudott eljutni a Leverkusen Victor Valdés kapujáig. Nem úgy a katalán csapat, amely szinte végig a leverkuseniek térfelén passzolgatott, próbált meg helyzeteket teremteni.

Az első félidő felénél azonban nem bírta tovább a vendég retesz, Lionel Messi parádés indítást kapott, amit annak rendje, s módja szerint gólra is váltott, méghozzá nem is akármilyenre, átemelte Bernd Lenón a labdát. Ezek után már nem kellett annyit várni a kis argentin második góljára, a 42. percben magának csinálta meg a helyzetet, és kilőtte a hosszú sarkot.

Már ekkor lehetett sejteni, nagy ellenállás nem lesz a Leverkusen részéről a második játékrészben sem, ez végül be is igazolódott, sőt. Messi és a fiatal tehetség, Tello felváltva rugdosták a gólokat, az argentin kezdte a gólgyártást a 49. percben, aztán Tello az 55. percben, három perccel később ismét Messi, a 62. percben Tello, majd végül a hetedik kegyelemdöfést újfent Messi vitte be. Kevin Bellarabi szépíteni tudott a hosszabbításban, azonban ez aligha vigasztalja a gyógyszergyáriakat.

A Bajnokok Ligája történetében még soha nem fordult elő korábban, hogy egy mérkőzésen öt gólig jusson egy játékos, ez Lionel Messi számára sikerült először, ami egy újabb rekord a neve mellett. Nem csak megalázva, de porig rombolva térhet haza a Leverkusen a katalán fővárosból, még gombócból is sok, ahány gólt bekaptak. Ha nem Bernd Leno áll a kapuban, akár több is lehetett volna a különbség.

Barcelona–Bayer Leverkusen 7–1 (2–0)

Gólszerző: Messi 25., 42., 49., 58., 84., Tello 55., 62. illetve Bellarabi 90.

Továbbjutott: a Barcelona, 10–2-es összesítéssel.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.