Nyolc év után lehet másodosztályú csapat a Magyar Kupa-döntőben

Nyolc év után juthat ismét másodosztályú csapat a labdarúgó Magyar Kupa fináléjába, amennyiben az MTK Budapest kiejti az elődöntőben a Videotont.

FFT-MTI
2012. 03. 20. 14:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A fővárosi együttes, amely a Honvéd 2004-es bravúrját ismételheti meg, toronymagasan vezeti az NB II Nyugati csoportját, így magabiztosan várhatja a szerdai, első felvonást, bár a hétvégén döntetlent játszott egyik üldözőjével, a Gyirmóttal.

A tavaly döntős székesfehérváriak egy elvesztett rangadóval a hátuk mögött lépnek pályára a Hidegkuti Stadionban, vasárnap egygólos vereséget szenvedtek a Debrecentől, így minimálisra csökkent az esélyük a bajnoki címvédésre, hátrányuk 12 pontra nőtt tíz fordulóval a bajnokság vége előtt.

A másik párharcban az Újpest próbálhatja megszakítani a Debrecen veretlenségi sorozatát, amely minden sorozatra érvényes ebben az idényben. Ez a feladat ugyanakkor rendkívül nehéznek ígérkezik, főleg az első, hajdúsági megyeszékhelyen esedékes meccsen, mivel a DVSC hazai pályán tíz bajnoki meccséből kilencszer nyert, s csupán a Budapest Honvéddal játszott döntetlent.

A visszavágókat április 10-11-én rendezik.

Magyar Kupa, elődöntő, első mérkőzések:

szerda:

MTK Budapest (NB II)–Videoton FC 17:00

DVSC–Újpest FC 19:15

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.