Claudio Ranieri, az utóbbi időben kudarcot kudarcra halmozó Inter edzője azt állítja: a hírekkel ellentétben Diego Forlán, a csapat uruguayi légiósa nem tagadta meg, hogy csereként beálljon a hétvégi, Atalanta elleni (0–0) olasz bajnoki mérkőzésen.
A vasárnapi hírek arról szóltak Olaszországban, hogy Diego Forlán csereként nem volt hajlandó pályára lépni az Atalanta ellen. A felvételek tanúsága szerint vita robbant ki az edző és a játékos között, végül Luc Castaignos állt be.
„Forlán megtagadta volna a kérésemet? Nem. Megkérdeztem tőle, hogy játszana-e azon a poszton, ahova cserélni kívántam, ő erre azt válaszolta, hogy egy másik pozícióban jobban tudná a csapatát segíteni. Ez egy taktikai döntés volt. A hét folyamán sokat beszéltünk egymással, ötleteket beszéltünk meg, és hogy hogyan tudnánk magunkat a másikkal a legjobban megértetni” – hangzott Ranieri kissé körmönfontnak tetsző magyarázkodása.
A 2010-ben az Atlético Madriddal Európa-liga-győztes, majd Uruguayjal vb-negyedik, egyben vb-aranylabdás támadó augusztus végén érkezett az Interhez, de eddigi teljesítménye minden, csak nem emlékezetes Milánóban. Talán nem állunk messze az igazságtól, ha kijelentjük: kifelé áll a rúdja a Giuseppe Meazza Stadionból.