Újabb rasszista-ügy, Roberto Carlos csapattársát is megdobták + videó

Az Anzsi Mahacskala egyre többször kerül a hírek középpontjába, miután a szurkolók előszeretettel dobálják banánnal a csapat szinesbőrű játékosait.

FFT
2012. 03. 20. 7:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Roberto Carlos korábban már kétszer „kapott” banánt, ezúttal pedig a nyáron a Blackburn Roverstől érkezett kongói Chris Samba került sorra.

„Egy banán repült Samba felé a VIP-rész felől, miközben a csapatok levonultak. A dobó személye ismeretlen. Samba felvette a banánt és visszadobta. Ez volt a legmegfelelőbb, amit ebben szituációban tehetett” – áll az Anzsi hivatalos közleményében.

„Nagyon szomorú vagyok, hogy ilyesmi megtörténhetett, ráadásul gyerekek előtt. Nagyon rossz példát mutatnak nekik. Próbálok nem rasszizmusra gondolni, lehet, hogy tévedek, de hiszek benne” – mondta Samba.

Az ügyben megszólalt az aktuális ellenfél, a Lokomotiv Moszkva elnökasszonya, Olga Szmorodszkaja, aki szerint provokáció, hogy moszkvai szurkolótól érkezett volna a banán. A Lokomotiv egyébként 1-0-ra megnyerte a meccset.

Sok kritikus hangot hallani, miszerint az ország nem áll készen a 2018-as vb rendezésére. Samba mindössze 270 percet játszott új csapatában, de máris rasszista incidenst kellett elszenvednie.

Az esetet Guus Hiddink, a csapat edzője is látta, aki a felvételek szerint nagyon csalódott a szurkolók viselkedése miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.