Újabb történelmi ünnep: ma 120 éves a Liverpool. Vagy mégsem?

A hivatalos kluboldalak szerint pont ma 120 éves a Liverpool FC, mert 1892. március 15-én alapították. A klub hivatalos honlapja szerint azonban ez tévedés, nem ma kell ünnepelni.

FFT
2012. 03. 15. 14:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Az emberek azt hiszik, a klubot március 15-én alapították, pedig nem – magyarázta a klub hivatalos honlapjának Stephen Done múzeumi felügyelő. – Ez a nap persze nagyon fontos, de a klub hivatalosan nem ekkor született.”

Százhúsz évvel ezelőtt ugyanis, ezen a napon, 1892 március 15-én rúgták ki azokat az embereket az Everton FC-ből, akik emiatt új egyesület alapításába fogtak bele. A hivatalos íratok szerint június 3-án alakult meg a Liverpool Football Club.

A vita az Anfielden lévő ingatlan miatt robbant ki, ezért 1892-ben az Everton a Goodison Parkba költözött. A Vörösök eredeti neve Everton F.C. and Athletic Grounds Ltd. volt, de az angol szövetség ezt nem fogadta el, így lett Liverpool FC. Sőt, első mezük sem vörös volt, hanem kék-fehér.

A Liverpool FC első csapata

A klub ezután gyorsan lépkedett fel a ranglistán, 1893-ban feljutott a második ligába, 1901-ben pedig már megnyerte az első ligát is. Igazi sikerszéria vette kezdetét: 18 bajnoki cím (ezzel egészen tavalyig rekorder volt az angol bajnokságban), 7 FA Kupa-, nyolc Ligakupa, 5 BEK/Bajnokok Ligája-, három UEFA Kupa-győzelem.

A klub legsikeresebb időszaka a hetvenes-nyolcvanas évek voltak. Bajnokságot nyerni ugyan csak 1990-ben sikerült utoljára, de 2005-ben Rafael Benítez vezetésével megnyerték a Bajnokok Ligáját, 2006-ban az FA Kupát, idén pedig a Ligakupát. Az edző jelenleg a klublegenda Kenny Dalglish, akivel hosszú távra terveznek.

Az Alapító (névváltoztatási) Okirat

Ünnepelni azért lehet, folytatás júniusban.

Fotók: lfchistory.net

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.