A játékos, aki bizonyított Messi ellen

Gary Cahill, a Chelsea védője a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-meccsen a világ legjobb játékosát, Lionel Messit fogta. Az eredmény: az argentin Aranylabdás hetedszerre sem tudott gólt szerezni a Kékek ellen.

FFT
2012. 04. 20. 7:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gray Cahill másodszor kezdett a BL-ben, de szerinte még sosem lépett pályára ilyen nagy és fontos meccsen. „Az ember mindig próbál saját magának is bizonyítani – mondta az angol védő. – Ez jó volt, mert tettem egy lépést a válogatott felé. Úgy érzem, ugyanezt a teljesítményt tudnám nyújtani az angol nemzeti csapatban is. Az a tapasztalat, amit ezen a meccsen szereztem, nagyon fontos a pályafutásom szempontjából.”

A Chelsea-nek szerencséje is volt, hiszen a Barca sok akciót kidolgozott, de nem tudta őket góllal befejezni. „Biztos vagyok benne, hogy nagyon csalódottak voltak – folytatta a 26 éves védő, aki januárban igazolt át a Bolton Wandererstől 7 millió fontért. – Fantasztikus lenne, ha a Camp Nouban is meg tudnánk tenni ugyanezt, de nincsenek illúzióink. A visszavágó nagyon-nagyon kemény lesz.”

„Ha csapatként védekezünk, akkor szerintem nem biztos, hogy mindenképpen gólt kell szereznünk a második meccsen. Ha kilencven percig bírjuk, akkor van esélyünk. Én még sosem játszottam a Camp Nouban, de a srácok a csapatban azt mondják, hogy elég masszív pálya, és nehéz ott játszani. Biztos, de a Stamford Bridge-en is az volt.”

A Chelsea Didier Drogba góljával 1-0-ra legyőzte a címvédő Barcelonát a Bajnokok Ligája elődöntőjének első meccsén, a visszavágót április 24-én rendezik, 20:45-től.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.