A Bajnokok Ligája keddi játéknapján a Barcelona fogadta a Milant a Nou Campban, az első mérkőzés 0–0-s döntetlenje után. A vendégeknél továbbra sem állhatott Max Allegri mester rendelkezésére a védelem oszlopa, a brazil Thiago Silva, a hazai publikum viszont örömmel konstatálhatta, hogy az előzetes hírekkel ellentétben Xavi Hernández tudta vállalni a játékot. A Milan így a Nesta–Méxes belső védőpárossal kezdett, a középpályán és a csatársorban nem volt meglepetés, a megszokott csapat játszott, Zlatan Ibrahimovic és Robinho feladata volt a góllövés. A katalánoknál sem volt sok meglepetés a kezdőben, csupán az, hogy elöl Lionel Messi éktársa a 20 éves Isaac Cuenca volt Alexis Sánchez helyett.
Ahogy az várható volt, a találkozón azonnal kezébe vette a kezdeményezést a Barca, a Milan pedig a kedvező alkalomra várva berendezkedett hátul. Messi már az első percektől kezdve próbált betalálni, előbb azonban 15 méteres lövését hárította Christian Abbiati, majd Cesc Fábregas indítása után lőtt mellé. A gólra azonban 11 percet kellett várni az argentintól, igaz, akkor nem volt nehéz dolga: 11 méterről kellett az egy szál kapus ellen betalálni. Björn Kuipers holland játékvezető ugyanis úgy ítélte meg, hogy előtte egy perccel Luca Antonini szabálytalankodott Messivel szemben. Nehéz eldönteni, így volt-e, mindenesetre Messi berúgta (1-0).
A Milannak stílust kellett váltania a kapott gól után, hiszen feltétlenül gólra volt szüksége, ez azonban nem igazán sikerült, továbbra is a Barca volt veszélyesebb. Újabb hazai gól azonban nem esett, mert valamelyik védő (általában Alessandro Nesta) mindig mentett az utolsó pillanatban.
A 32. percben hirtelen változott a leányzó fekvése, szinte a semmiből egyenlített a Milan! Ibrahimovic kiugratása után Antonio Nocerino talált be, a jobb oldalon 14 méterről lőtt Víctor Valdes kapujának jobb alsó sarkába (1–1).
Így már a Milan érezhette magát az elődöntőben, de kevesebb, mint tíz percig. A 41. percben jobbról végezhetett el szögletet a BL-címvédő, a labda beívelése előtt azonban Nesta viaskodott a Barca támadóival, amiért az olasz védő sárgát, a Barcelona pedig újabb tizenegyest kapott. Messit pedig ezúttal sem zavarta a szemmel láthatóan hibás bírói döntés, a második büntetőt is berúgta, ezúttal a jobb helyett a bal alsó sarkot választotta (2-1)
Ezt az újabb csapást már nem tudta kiheverni a Milan, főleg úgy, hogy a második félidő elején Ibrahimovic javára is lehetett volna büntetőt adni, de a holland bíró sípja néma maradt. Talán pihentette, túl sokat dolgozott már az a síp az első félidőben feleslegesen…
Az 53. percben aztán minden eldőlt: Andrés Iniesta megadta a kegyelemdöfést az olasz bajnoknak, jobbal szép mozdulattal a bal sarokba helyezett (3-1).
A Milannak volt még egy nagy lehetősége a szépítésre, Robinho kiugrása után egyedül vihette Váldesre a labdát, de elhibázta a ziccert, s noha utána a kapuba került a labda, már állt a játék kezezés miatt.
De Iniesta gólja után már nem volt igazi futballhangulat, leült a játék, egyértelmű volt, hogy a Milan két újabb gólt már nem tud szerezni. Lehetett volna ez egy emlékezetes futballeste, születhetett volna egy újabb BL-klasszikus, de a játékvezető sajnos úgy döntött, hogy ő akar lenni a főszereplő. A Barcelona jobban futballozott a Milannál, ezért talán Pep Guardiola csapata és a közönség is megérdemelte volna, hogy becsületes, sportszerű csatában jusson tovább a címvédő. A tudósító érzése szerint ezúttal ez nem így történt…
Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágó
Barcelona – Milan 3–1 (2–1)
Barcelona: Valdés – Dani Alves, Piqué (Adriano 75.), Mascerano, Puyol – Busquets, Xavi (Thiago 63.), Fabregas (Keita 78.), Iniesta – Messi, Cuenca
Milan: Abbiati – Abate, Nesta, Méxes, Antonini – Ambrosini, Nocerino, K. Boateng (Pato 69., helyette M.López 83.), Seedorf (Aquilani 61.) – Ibrahimovic, Robinho
G: Messi (11., 41. – mindkettő 11-esből), Iniesta (53.), ill. Nocerino (32.)
Továbbjutott a Barcelona 3-1-es összesítéssel.